Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A hétfői kereskedés végére 18 879 pontig esett vissza a BUX index, ez 1,2 százalékkal maradt el a múlt pénteki záróértéktől. A forgalom az átlagnak megfelelő volt, kevéssel 10 milliárd forint alatt zárta a napot. Persze ennek kétharmadát megint az OTP hozta, a bank részvényeivel 6,5 milliárd forint értékben kereskedtek. A nap második felében tapasztalt javulást jelzi, hogy az index mintegy 130 ponttal tudott visszakapaszkodni 18 750 pontos napi mélypontjához képest.

A vezető részvények közül szokás szerint az OTP érezte meg leginkább a Magyarországgal kapcsolatos hangulatromlást, a bankpapírok 2,25 százalékos esés után 4732 forinton fejezték be a hét első napját. A napi mélypont 4676 forintnál volt, a délelőtti órákban közel három százalékos mínuszban is voltak a bankpapírok. A Mol a nap végére 1,9 százalékkal lett olcsóbb, így 17 400 forintért cserélt gazdát, míg a Magyar Telekom 404 forintos árfolyama egy forinttal maradt el a péntekitől.

Az átlagnál jobban szerepeltek a gyógyszergyártók a piacon, hiszen a Richter 0,9 százalékos erősödés után 35 000 forinton állt meg, míg az Egis 18 945 forintos árfolyama egy százalékkal volt magasabb, mint a hétvége előtt.

Az alacsony forgalmú kisrészvények közül érdemes kiemelni a GSParkot, mely 3,5 százalékkal 882 forintra ugrott fel, hasonló mértékben erősödött az ANY Biztonsági Nyomda árfolyama, mely 505 forinton zárta a napot. A nap vesztesei között az Appeninnt érdemes kiemelni, mely 5,35 százalékot bukott délutánra, ugyanekkorát esett a Biomedical is.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!