Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.
A magyar deviza árfolyamát kevés hír befolyásolta, de ezek között lehet az, hogy a Nemzetközi Valutaalap részéről ismét figyelmeztető jelzések érkeztek az európai bankrendszer állapotával kapcsolatban - mondta el Ötvös Mihály, a Commerzbank devizaüzletágának kereskedője. A forint reggel a szerda esti árfolyamon indított Budapesten, de az euróval szembeni, valamivel 269 fölötti árfolyama nap közben 267 közelébe is süllyedt, majd többszöri irányváltást követően délutánra ismét gyengült.

A régiós társak is a forinthoz hasonlóan mozogtak csütörtökön, ám a cseh korona most kissé hátramaradt a magyar és a lengyel devizához képest - teszi hozzá a kereskedő. Délután négy óra körül az euró 268,50, a dollár 191,40, a svájci frank pedig 175 forint körül járt.

A trader szerint a forintpiacon az euró/dollár kurzus változásai nyomán kifejlődhet valami, bár meglehetősen széles sávban szóródnak az erre vonatkozó várakozások. Míg a Moody's 1,32-es euró/dollárra számít szeptemberre, a Merrill Lynch 1,50-es kurzust vár az év végére, de napvilágot láttak már 1,6 fölötti várakozások is a következő hónapokra vonatkozóan. Kedvező fejlemény a svájcifrank alapú hitellel rendelkezők számára, hogy az alpesi ország pénze az euróval és a a forinttal szemben is gyengült - mondta Ötvös.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!