A részvénypiac forgalma 5,9 milliárd forint volt, a vezető részvények gyengültek az előző napi záráshoz képest. Varjú Péter, az Erste Befektetési Zrt. igazgatója az MTI-nek elmondta: rossz hangulatú volt a kereskedés, az európai piacok egész nap estek, csak az első fél órában volt némi emelkedés. Miután kiderült, hogy a görögök nem vittek új javaslatot, az európai piacok 1,5-2 százalékot zuhantak. Nagyot esett a BÉT is és a forint is gyengült - tette hozzá. Az igazgató szerint továbbra is a görög fejlemények fogják mozgatni a piacot.

Evklídisz Cakalotosz görög pénzügyminiszter a várakozásokkal ellentétben kedden nem terjesztett elő semmilyen írásos javaslatot az euróövezeti pénzügyminiszterek délutáni brüsszeli ülésén. Egy magas euróövezeti tisztségviselő a Reuters hírügynökségnek azt mondta, Görögország "talán" szerdán áll elő egy új kezdeményezéssel.

Alekszisz Ciprasz görög miniszterelnök hétfőn abban állapodott meg a német kancellárral, hogy Görögország másnap előterjeszti új javaslatait az euróövezeti állam- és kormányfők csúcsértekezletén. Görög kormányzati közlés szerint Ciprasz szerdán beszédet tart az Európai Parlamentben.

A Mol árfolyama 330 forinttal, 2,26 százalékkal 14 270 forintra csökkent, 1,3 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 45 forinttal, 0,82 százalékkal 5465 forintra esett, forgalmuk 2,9 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 2 forinttal, 0,50 százalékkal 397 forintra gyengült, forgalma 327,1 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 120 forinttal, 2,88 százalékkal 4045 forintra csökkent, forgalmuk 1 milliárd forintot ért el.

A kis- és közepes részvények indexe, a BUMIX 1637,02 ponton zárt kedden, ez 5,05 pontos, 0,31 százalékos csökkenés a hétfői záráshoz viszonyítva.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!