A Napi Gazdaság szerdai számának cikke

Az elmúlt héten erőteljes esés bontakozott ki az Egis és a Richter piacán, amit már a gyorsjelentések kezdődő beárazódásával magyaráztak a piaci szereplők. Az előzetes számítások szerint különösen az Egisnél van kilátásban egy jelentősebb elmaradás. Az előző negyedévben még nyolcmilliárdos nyereséggel kápráztatta el a befektetőket a társaság, ami megtette a hatását a részvényárfolyamra is, most azonban egyes várakozások szerint ennek a fele sem fog teljesülni.

Az Egisnél negyedévről negyedévre nagy ingadozások jellemzőek a profitban. Egyrészt a költségek eloszlása sem egyenletes, és gyakoriak az egyes piacokon olyan szabályozási változások is, amiért egyes termékek vagy piacok teljesítménye hullámzó. Az elemzői várakozások szerint most a rubel − forinthoz viszonyított − negyedéves gyengülése volt az a tényező, ami mind az üzemi, mind pedig a pénzügyi eredményt negatívan befolyásolta. Az üzemi eredmény emellett a kelet-európai és a magyar piacon érvényesülő élesedő verseny és árcsökkentések miatt is nyomás alá került a cég profitja. A pénzügyi eredmény nagyobb − egy- és kétmilliárd forint közötti − negatívuma a devizás tételek, főleg a rubelkintlevőségek június végi átértékelése során keletkezett veszteségnek tudható be. Nagyobb elmaradás ezért főleg az adózott eredményben várható az egy évvel korábbi 5,1 milliárd forinttól. Az elemzői várakozások szokatlanul széles sávban szóródnak, ami azt jelzi, nagy a bizonytalanság a cég pénzügyi teljesítményét illetően. A legpesszimistább, 3 milliárd forintos adózotteredmény-előrejelzés több mint 40 százalékos visszaesés lenne az egy évvel korábbihoz és több mint 60 százalékos csökkenés a megelőző negyedévhez képest. Az üzemi eredményben nem várható ekkora visszaesés, mivel a legnagyobb hatással a negyedévre a devizaárfolyamok változása lehetett.

Több elemző hangsúlyozza, hogy a várhatóan gyengébb negyedév ellenére továbbra is olcsónak számítanak az Egis részvényei, és nincs veszélyben az éves eredménynövekedés. Emellett már előre le is zajlott egy hatszázalékos korrekció az árfolyamban, így ha a pesszimistább elemzőknek lesz is igazuk, a további negatív piaci reakció limitált lehet. A társaság csütörtökön piaczárás után teszi közzé jelentését, a pénteki elemzői prezentáción pedig a menedzsment tájékoztatója következik.

Kép: Napi grafikonok

Ugyancsak a pénzügyi teljesítmény lehet a gyenge pontja a Richter gyorsjelentésének. Ahogy az Egisnél, úgy a nagyobbik tőzsdei gyógyszergyártónál is az árbevétel kismértékű emelkedését prognosztizálják az elemzők. A hazai, valamint a gyengülő rubeltől sújtott orosz piac bevételei csökkenhettek, ezzel szemben a nyugat-európai eladásokban növekedést várnak az elemzők. Vegyes a kínai és az amerikai piaccal kapcsolatos várakozás.

Az Egyesült Államokban az FDA kedvező döntése nyomán a Plan B sürgősségi fogamzásgátló korhatár nélkül és vény nélkül értékesíthetővé vált, ami támogathatta az eladásokat, ezzel szemben a kínai értékesítéssel kapcsolatban széles sávban ingadoznak az elemzői várakozások. Alighanem a Richter kínai sikereinek eltérő megítélése befolyásolja az üzemieredmény-várakozásokat is: az elemzők többsége visszaeső üzemi profittal számol a társaság vezetése által előre beharangozott költségemelkedéssel összhangban. Néhány elemző azonban kisebb javulást elképzelhetőnek tart az üzemi profitban is, a befektetők számára tehát ez lesz talán a legfontosabb, amire figyelni érdemes a gyorsjelentésből. A pénzügyi teljesítmény megítélése a Richter esetében is nagy ingadozásokat mutat, egyrészt a forint rubelhez képest látható erősödése jelentősebb nem realizált átértékelési veszteséget okozhatott, ennek mértékét viszont csökkenthette a társaság devizahitelein elért átértékelési nyereség. Így az üzemi nyereség 0−10 százalékos csökkenése mellett az elemzők szerint az adózott eredmény 10−20 százalékkal lehet alacsonyabb az egy évvel korábbi 11,4 milliárd forintnál.

A Richterre is igaz, hogy a piac már elkezdte beárazni a gyengébb eredményszámokat, és a részvényfelaprózás után elért 3750 forint körüli lokális csúcshoz képest már csaknem 7 százalékot korrigált a papír. Kérdés, hogy a jelentés tartalmaz-e olyan pozitív elemet, ha úgy tetszik sztorit, legyen az az Esmya értékesítési adata, az originális kutatás vagy a kínai értékesítés alakulása, amire ráharaphatnak a befektetők. Amennyiben negatív lenne a több elemző által csütörtökre várt jelentés piaci fogadtatása, az árfolyamesésnek akkor is gátat szabhat az MSCI-sztori − igaz, az még kicsit később, három hónap múlva lesz forró téma a piacon.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!