Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A BÉT irányadó indexe a negatív tartományban, ám mérsékelt veszteséggel nyitott pénteken, ám a kedvezőtlen európai befektetői hangulatnak köszönhetően még dél előtt 21 ezer pont alá csökkent a mutató. A BUX a vártnál gyengébb amerikai GDP-adatra reagálva még mélyebbre süllyedt, napi minimumát 20793 pontnál érte el, s 50 ponttal e fölött, 20 843,79 ponton végzett.

A blue chipek veszteséggel végeztek a hét utolsó kereskedési napján. Az OTP számára kedvező bankadó-konstrukcióról szóló hírek ellenére is tovább csökkent a bankpapír jegyzése. Az OTP kereskedésében ugyan délután komoly felszúrás történt, minek során a jegyzése 200 forintot ugrott a napi 4801 forintos minimumértékről, ám a piac ellenállt az ugratásnak. Több mint 20 milliárd forintos forgalom mellett az OTP papírok árfolyama 5,6 százalékkal 4820 forintra esett vissza zárásra.

Az FHB jegyzésén tükröződött, hogy az eszköz-alapú bankadó számítás a hitelintézet számára kevésbé kedvező - a bankrészvény árfolyamát jelentős mértékben, 4,7 százalékkal lehúzták, ám így is napi mélypontja felett, 1082 forinton végzett.

A Mol 0,6 százalékos mínuszban 18 600 forinton zárt, ám ennél jóval olcsóbban, 18 460 forinton is megfordult koradélután. Az olajpapír forgalma 2 milliárd forint alatt maradt, ám így is a második legkeresettebb részvény volt pénteken a BÉT-en.

A Magyar Telekom papírjainak jegyzését az utolsó percekben húzták vissza, a részvény fél órával zárás előtt még 635 forinton, napi legalacsonyabb szintjén forgott, a zárószakaszban azonban megugrott a jegyzése, veszteségei pedig 0,2 százalékra mérséklődtek, így 644 forinton zárt.

A Richter 2,2 százalékot veszített értékéből, így a hét utolsó kereskedési napjának végére 41 330 forintot ért a BÉT-en kereskedett nagyobbik gyógyszerpapír, szektortársa, az Egis pedig 0,2 százalékos mínuszban 19 070 forinton zárt.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!