A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe 373,55 pontos, 0,90 százalékos emelkedéssel, 42 057,33 ponton zárt hétfőn. A részvénypiac forgalma 8,1 milliárd forint volt, a vezető részvények többsége erősödött a pénteki záráshoz képest - összesített az MTI.

Jól indult a hónap, a várakozásokat meghaladó, erős kínai makroadatoknak köszönhetően pozitív a hangulat a globális piacokon. A kínai feldolgozói beszerzésimenedzser-indexek tanúsága szerint négy hónap óta először növekedett a kínai feldolgozóipar márciusban, és a vállalatok 2013 októbere óta először nem csökkentették, hanem növelték munkavállalóik számát.

A jó hangulat az amerikai parkettre is tovagyűrűzött, ennek hatására jelentős pluszban vannak az indexek - mondta Kocsis Márió, a Concorde Értékpapír Zrt. elemzője az MTI-nek. Ennek pozitív hatásából a hazai börze is részesedett - tette hozzá a szakértő. Az egyik legjobban teljesítő részvény az OTP volt, amely 12 400 forintról pattant vissza az utóbbi napokban. Az elemző szerint a Mol is jól szerepelt, amely 50 napos mozgóátlagától rugaszkodott el. A Magyar Telekom esetében nem volt érdemi elmozdulás. A Richter mérsékelt csökkenéssel zárta a napot, de nem esett vissza a múlt héten áttört, fontos ellenállásnak számító 200 napos mozgóátlag alá.

A Mol 42 forinttal, 1,28 százalékkal 3320 forintra erősödött, 1,7 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 170 forinttal, 1,35 százalékkal 12 770 forintra nőtt, forgalmuk 3,1 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 0,50 forinttal, 0,11 százalékkal 462,50 forintra emelkedett, forgalma 141,1 millió forint volt.

A Richter-papírok árfolyama 20 forinttal, 0,37 százalékkal 5380 forintra csökkent, forgalmuk 620,4 millió forintot ért el.

A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 4404,19 ponton zárt hétfőn, ez 57,97 pontos, 1,33 százalékos emelkedés a pénteki záráshoz viszonyítva.

Pluszban zártak a főbb nyugat-európai tőzsdék

Erősödéssel zártak a főbb nyugat-európai tőzsdék hétfőn, drágult a kőolaj és csökkent az aranyár - írta az MTI.

A londoni FTSE-100 mutató 0,50 százalékos, a frankfurti DAX-index 1,34 százalékos, a párizsi CAC-40 index pedig 1,03 százalékos pluszban zárt.

A páneurópai indexek közül a Stoxx Europe 600 1,21 százalékkal, az FTSE Eurofirst 300 index 1,15 százalékkal, míg az euróövezeti EuroStoxx50 0,99 százalékkal erősödött.

New Yorkban az európai tőzsdezárás idején a Dow Jones ipari átlag 0,92 százalékos, az S&P 500-as index 0,82 százalékos, a Nasdaq-piac összetett mutatója pedig 0,95 százalékos pluszban állt.

A globális kereskedelem szempontjából legjelentősebb két nyersolajkeverék, az északi-tengeri Brent és a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) ára egy dollárt meghaladó mértékben nőtt.

A Brent hordónként 1,22 dollárral (1,80 százalékkal) 68,80 dollárra drágult, a WTI ára pedig 1,05 dollárral (1,72 százalékkal) 61,19 dollárra emelkedett.

A New York-i árupiacon az arany unciánkénti ára 0,17 százalékkal (2,25 dollárral), 1296,25 dollárra csökkent.

Egy euróért 1,1211 dollárt adtak a nemzetközi bankközi piacon a kora reggeli 1,1235 dollár után.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!