Enyhe csökkenést mutatnak késő délelőtt a vezető európai részvényindexek. A DAX és az FTSE-100 0,3, a francia CAC-40 0,2 százalékkal járt 11 órakor alacsonyabban előző napi záróértékénél.

A német piacon egyelőre meglehetősen hektikus kereskedés mellett egyelőre másfél százalékkal emelkednek a gyorsjelentését ma reggel közzétevő Lufthansa részvényei. A német légitársaság a várakozásoknál enyhén jobb eredményt és alacsonyabb árbevételt ért el az év első három hónapjában. A nettó eredménysor 252 millió eurós veszteséget mutatott a várt 333 millió euró helyett, az árbevétel 6,46 milliárd euró lett, az elemzői becslésekben 6,53 milliárd euró szerepelt. A Lufthansa megerősítette az idei évre vonatkozó várakozásait, mely szerint 1,3 és 1,5 milliárd euró között lehet az operatív eredmény, ami megfelel az 1,41 milliárdos elemzői konszenzusnak. Jövőre a társaság 2,65 milliárd eurós célt tűzött ki, amivel szemben az elemzők még mindig pesszimisták, és csak 2,13 milliárd eurót várnak a Bloomberg adatok alapján. A Lufthansa a korábbi 6,8 milliárd euró helyett már csak 6,7 milliárd eurónyi üzemanyag kiadással számol, ami segítheti a társaságot a 2014-es eredménycélok elérésében - emelik ki az Erste elemzői.

A BMW reggel közölt számai csak a kereskedés elején voltak képesek emelkedést hozni a részvények árfolyamában. Az autógyár részvényeinek árfolyama késő délelőttre 0,8 százalékkal csökkentek. Az adózás előtti profit jelentősen meghaladta az elemzői várakozásokban szereplő 2,01 milliárd eurót, 2,17 milliárd euró lett, az árbevétel 17,55 milliárd euróról 18,3 milliárd euróra emelkedett. A társaság az idei első három hónapban 9 százalékkal több autót adott el, mint a tavalyi év hasonló időszakában. Az igazi növekedést a kínai és a japán piacon lehetett tapasztalni, itt 25 százalékkal több autó talált gazdára.

A londoni piacot a Barclay's részvényei húzzák lefelé. A bank papírjainak árfolyama 4,5 százalékkal esett, miután 5 százalékkal csökkenő első negyedéves eredményekről számolt be. A bank profitját elsősorban a kötvénykereskedelmi üzletág gyenge teljesítménye húzta lefelé a Marketwatch tudósítása szerint.

Több, mint 2 százalékkal erősödött viszont a UBS részvényeinek árfolyama, a svájci bankóriás a tavalyinál 6,7 százalékkal magasabb nyereséget realizált az év első három hónapjában. Az 1,05 milliárd svájci frankos profit jelentősen meghaladta az elemzői várakozásokban szereplő 888 millió frankot. A bank vezérigazgatója a Bloomberg-nek adott interjújában nagyon valószínűnek nevezte, hogy a UBS 2016-ra eléri a korábban célul kitűzött 15 százalékos saját tőke arányos nyereségszintet.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!