A keddi kamatdöntés előtt várhatóan iránykeresés lesz a BÉT-en. A vezető részvényeknél az OTP-nek továbbra is 13 500 forintnál húzódik támasza, míg felfelé a 14 000 forintos szinten lévő ellenállásra érdemes figyelni. A Molnál a 3000 forintos szint tesztelése várható, pénteken már ezen szint alatt zárt a részvény. A Richter pénteken folytatta az emelkedést, de az 5800 forintos ellenállás alatt zárt, így újra megpróbálkozhat a részvény ezen szint áttörésével. A Telekom továbbra is a 435-445-ös sávban kereskedhet, bár egyre közelebb kerül a sávtetőhöz - írta Török Lajos az MTI-nek küldött kommentárjában.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 166,35 pontos, 0,38 százalékos emelkedéssel, 43 384,63 ponton zárt pénteken. A részvénypiac forgalma 15,8 milliárd forint volt. A Mol 8 forinttal, 0,27 százalékkal 2992 forintra gyengült, 1,4 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 90 forinttal, 0,65 százalékkal 13 860 forintra erősödött, forgalmuk 8,3 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 5 forinttal, 1,14 százalékkal 443 forintra nőtt, forgalma 628,5 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 40 forinttal, 0,70 százalékkal 5795 forintra emelkedett, a részvények forgalma 4,3 milliárd forintot ért el.

Európában negatív kezdést valószínűsítenek az elemzők hétfőre.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!