A koronavírus járvány teljesen kikészítette a közösségi gazdaságot. Az iparág ikonikus, legértékesebb cégei még azzal kezdték az évet, hogy azt ígérték, hamarosan nyereségessé válnak, most arról panaszkodnak, hogy gyakorlatilag teljesen megszűnt szolgáltatásaik iránt a kereslet - írja összefoglaló elemzésében a New York Times.

A fuvarmegosztó szolgáltatások két amerikai óriáscége, az Uber és a Lyft a múlt héten tette közzé gyorsjelentését, amelyekből elég jól látni a járvány miatti korlátozások közvetlen hatását az üzletre. A személyszállítási szolgáltatások iránti kereslet majdnem teljesen összeomlott márciusban, a negyedév utolsó hónapjában, amikor a kijárási korlátozások életbe lőttek Európa legtöbb országában és az Egyesült Államokban.

Azonban nem csak a fuvarmegosztó szolgáltatások szenvedtek. A rövidtávú lakáskiadásra specializálódott Airbnb-t év elején még 31 milliárd dollárra értékelték a befektetők, s a társaság tulajdonosai még azt tervezték januárban, hogy idén bevezetik részvényeiket végre a tőzsdére is. Ehhez képest a vállalat most rendkívüli tőkeemelésre kényszerült a s héten bejelentette azt is, hogy megválik 1900 munkavállalójától, ez az alkalmazottak 25 százalékát jelenti. Eközben idei évre vonatkozó árbevételi előrejelzését a tavaly elért felére csökkentette.

Miközben tudjuk, hogy az Airbnb tevékenysége teljesen talpra fog állni, a változások, amelyeken most keresztül kell mennie nem időszakosak lesznek - írta Brian Chesky, a társaság vezérigazgatója az alkalmazottaknak küldött levelében.

Ezen cégeknél sokszor az volt az üzleti filozófia, hogy olyan nagyra kell nőni, amilyen nagyra csak lehet, s a nyereségessé válás időpontja majd csak eljön valamikor később. Most ez az időpont úgy tűnik, igencsak eltolódhatott a jövőbe. Még ha a járvány véget is ér, az emberek viselkedésén nyomot hagyhat az ellene való küzdelem.

Az iparág jelentős része az enyészeté lehet

A gig economy-ban ("hakni gazdaság" a rövidtávú, alapvetően online platformok keretében biztosított egyszeri munkákra alkalmazott kifejezés, legyen az Uber sofőrszolgálat, vagy Airbnb szobakiadás) keletkezett jövedelmek 30 százaléka eltűnhet a következő egy-két évben, s ennek egy része valószínűleg nem jön már vissza - mondta a lapnak Daniel Ives. a Wedbush Securities részvényelemzési üzletágának igazgatója. Az ő elemzésük szerint mindaddig, amíg nem lesz hatásos védőoltás a Covid-19 ellen, addig a fuvarmegosztó szolgáltatások és a rövidtávú lakáskiadás iránti kereslet egy jelentős része nem fog visszatérni.

Ráadásul múlt kedden az Uber és a Lyft nyakába szakadt egy másik probléma is, a kaliforniai államügyész vádat emelt a két cég ellen, mivel szerinte jogellenesen szerződtette sofőrjeit független vállalkozóknak. Ha a vád megáll, akkor a cégeknek különböző polgári peres eljárások tömegében kell több százmillió dollárt fizetniük visszamenőlegesen sofőrjeiknek.

Az Airbnb előtt más kihívás áll. Nevezetesen az, hogy a vele szerződésben álló házigazdák hogyan tudnak majd megfelelni a vírus miatti fokozottabb biztonság előírásoknak. A cég már most is egy csomó új tisztasági előírást követel meg házigazdáitól, s a vendégek igényelhetik, hogy az általuk használni kívánt lakás 24, vagy akár 72 órát is üresen álljon, mielőtt elfoglalnák azt.

Nem nagyon lehet sokat várni a cégek mostani negyedévétől sem az elemzők meglátása alapján. Ives szerint ebben a három hónapban az Uber árbevétele 69, a Lyfté 66 százalékkal eshet vissza. A Lyft közölte, a nála lebonyolított fuvarok száma márciusban 80 százalékkal esett vissza és április közepéig is 75 százalékos csökkenést mutatott. Májusban eddig lassú növekedés volt megfigyelhető, de az elmaradás még így is 70 százalékos az egy évvel korábbihoz képest.

Ha a forgalomcsökkenés ehhez hasonló mértékű marad, akkor a cég saját becslése szerint éves szinten 360 millió dolláros veszteséget termelhet idén, az első negyedévben ebből már 97,4 millió dollárnyi össze is jött. A cég már megvált munkavállalói 17 százalékától, a menedzsment fizetését eddig 30 százalékkal kurtították meg, a dolgozókét 10 százalékkal.

Az Uber ezzel szemben negyedéves jelentésében még 14 százalékos árbevétel növekedésről adott számot, vesztesége azonban 190 százalékkal, 2,9 milliárd dollárra ugrott. Ebből 2,1 milliárd dollár az olyan kiváló nemzetközi befektetéseknek keletkezett leírásoknak köszönhető, mint a Grab és a Didi fuvarmegosztó cégek megvásárlása.

Profilváltással próbálkoznak - de ez kevés lehet

Nem akarom szépíteni, a Covid-19 járványnak drámai hatása volt a fuvarjaink számára - mondta Dara Khosrowshahi, az Uber vezérigazgatója a befektetőknek tartott tájékoztatón. Áprilisban 80 százalékos volt a visszaesés. Ugyanakkor a cég szerint halvány reményt jelent, hogy eközben Indiát nem számítva 89 százalékkal nőtt az ételszállító szolgáltatásuk iránti kereslet. A járvány előtt az Uber év végére tervezett nyereségessé válni. Most ez a reménybeli időpont eltolódott, azonban az igazgató szerint ez negyedéveket és nem éveket fog jelenteni.

A cég eközben masszív költségcsökkentésbe kezdett, a vezérigazgató idén nem vesz fel fizetést, az alkalmazottak 14 százalékát pedig elbocsátották, ez 3700 embert jelent a NYT szerint. Ráadásul az ételszállítással foglalkozó Uber Eats-nél is lesznek leépítések azokon a piacokon, ahol nem pozitív az üzletág cash-flow-ja.

Elemzők úgy vlik, a két cég elkezdhet valamennyire talpra állni, amint a korlátozásokat feloldják és az emberek ismét elkezdenek munkába járni. Ráadásul ez a három cég elég sok pénzen ül, az Uber készpénztartaléka 9, a Lyfté 2, az Airbnb-é pedig egy egymilliárdos tőkeemelés után 3 milliárd dollár.

Hosszabb távon azonban a cégek életképessége mégis azon fog múlni, hogy az emberek hogy viszonyulnak majd szolgáltatásaikhoz. Amerikában korántsem olyan jó a tömegközlekedés, mint Európában. Becslések szerint az amerikaiak évente 1,2 billió dollárt költenek olyan közlekedéssel kapcsolatos kiadásokra, mint a saját autó vásárlása és fenntartása. Ha ennek az összegnek a nagyobb részét továbbra is a saját autókra szeretnék költeni, mert nem bíznak a fizetett sofőrszolgáltatásokban és a közösségi autóhasználatban, akkor ezek a cégek lehúzhatják a rolót.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!