Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A részvénypiac forgalma 7,8 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest.

Móró Tamás, a Concorde Értékpapír Zrt. vezető elemzője elmondta: közepes forgalom mellett, enyhe emelkedéssel zárt a BUX, ami jelentős mértékben a Magyar Telekom erősödésének köszönhető. A vezető részvény a korábbi kereskedési szintekről kitörve újabb csúcsra emelkedett és 469 forintot ért el. Mindez a Magyar Telekom közelgő osztalékfizetésével magyarázható, valamint azzal, hogy a cég elindult a nyereségesség útján.

Pleschinger Gyula, az MKB Bank igazgatója az M1-en azt mondta, hogy a telekommunikációs szektor Nyugat-Európában is felül teljesített. A részvényszekció kereskedési átlagának csökkenése az amerikai Fed legutóbbi kamatdöntő üléséről szóló jegyzőkönyv este 8 órai megérkezésével magyarázható. Az MKB Bank igazgatója szerint egy-egy ilyen komoly kockázati esemény előtt a befektetők nem vállalnak új pozíciókat, inkább kivárnak.

A Mol 95 forinttal, 0,58 százalékkal 16 335 forintra erősödött, 1,8 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 10 forinttal, 0,14 százalékkal 6890 forintra csökkent, forgalma 4,0 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 11 forinttal, 2,40 százalékkal 469 forintra nőtt, forgalma 1,1 milliárd forint volt.

A Richter-papírok árfolyama 12 forinttal, 0,22 százalékkal 5434 forintra esett, a részvények forgalma 785,4 millió forintot ért el.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!