A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) Versenytanácsa 2006. október 24-én tartott tárgyalásán hozott határozatában megállapította, hogy a Magyar Telekom Nyrt. a fogyasztói döntések tisztességtelen befolyásolására alkalmas magatartást tanúsított azáltal, hogy a 2005. október 1-jétől 2005. október 23-ig tartó marketingkommunikációs kampánya során nem adott pontos tájékoztatást mobilinternet szolgáltatásáról a televízióban, az interneten és óriásplakátokon megjelentetett reklámjaiban, valamint az ügyfélszolgálati számán közölt tájékoztatásában. A Magyar Telekom jogsértő magatartásáért 10 millió forint versenyfelügyeleti bírság megfizetésére köteles.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!