Az elemzői várakozásoknál jóval magasabb, 277 millió eurós nettó eredményről számolt be az Erste Group harmadik negyedéves gyorsjelentésében. A Reuters elemzői konszenzusában 206 millió eurónyi eredmény szerepelt, így ez most jóval meghaladja az elemzői várakozásokat.

A jelentéshez csatolt prezentációból kiderült, hogy a csoport két országban volt veszteséges a negyedév során, Magyarországon és Horvátországban. A magyarországi tevékenység e szerint 12, a horvát 68 millió euróval rontotta a csoport nyereségét. Ugyanakkor ez éves összehasonlításban jelentős javulást jelent Magyarországon a tavalyi harmadik negyedév 228 millió veszteségéhez képest, akkor jelentkezett ugyanis a devizahitelesekkel történő elszámolás hatása. Horvátországban most hasonló a helyzet, a svájci frank hitelek konverziójának köszönhető a mostani hatalmas veszteség.

A csoport nettó kamatbevételei az első kilenc hónapban 3,324 milliárd euróra csökkentek a tavalyi 3,369 milliárd euróról, elsősorban a hosszabb ideje alacsony kamatok jellemezte környezet miatt, ez leginkább Magyarországra és Romániára igaz, ahol a kamatok csökkenését nem tudta ellensúlyozni a hitelállomány növekedése. A jutalék és díjbevételek gyakorlatilag stagnáltak (1,372 milliárd eurón), ezen belül viszont nőtt az értékpapír kereskedés és elszámolás súlya, valamint az alapkezelés tevékenységéé. A csoport működési eredménye 4,1 százalékkal, 2,238 milliárd euróra csökkent.

Andreas Treichl, a bank vezérigazgatója az eredményekkel kapcsolatban kijelentette, a csoport jó eredményei az első három negyedév során elsősorban a hitelezés várakozásoknál magasabb ütemű, 3,1 százalékos növekedésének, az alacsonyabb kockázati költségeknek és a kisebb egyszeri negatív hatásoknak volt köszönhető. Különösen elégedettek vagyunk hiteleink javuló minőségével és bank tőkemegfelelési mutatóival. A nem teljesítő hitelek aránya ötéves mélypontra, 7,4 százalékra süllyedt - emelte ki. CET1 tőkemegfelelési mutatónk az év végi 10,6 százalékról 11,67 százalékra javult.

Kulcspiacainkon az idei évben robusztus gazdasági növekedést tapasztaltunk, elsősorban Ausztria, Csehország és Szlovákia teljesített jól, eközben Románia erősen ledolgozta lemaradását. A negyedéves eredmények fényében a bank teljesíthetőnek véli korábban kitűzött éves üzleti céljait - tette hozzá.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!