Az amerikai számítástechnikai óriásvállalat júniusban jelentette be, hogy 26 milliárd dollárért megvásárolja a LinkedInt, amely az akkori tájékoztatás szerint az akvizíciót követően is megőrzi márkanevét, önállóságát és vállalati kultúráját.

A bejelentésre reagálva az Európai Bizottság aggodalmának adott hangot azzal kapcsolatban, hogy a felvásárlás hátrányos helyzetbe hozhatja a konkurens cégeket és árthat a piaci versenynek. A testület azonban szerdán már arról számolt be, hogy a Microsoft által tett vállalások eloszlatják a korábbi versenyjogi aggályokat.

A Microsoft egyebek mellett vállalta, hogy a következő öt évben nem írják elő a számítógépgyártóknak, hogy a Windows operációs rendszerrel együtt a LinkedInt is fel kell telepíteniük, de ha mégis megteszik, azt a felhasználók bármikor letörölhetik.

"Ezek a hálózatok fontosak az új karrierlehetőségek megtalálása szempontjából. A mai döntés biztosítja, hogy az európaiak továbbra is rendelkezzenek a választás szabadságával a szakmai közösségi hálózatok terén" - mondta Margrethe Vestager versenypolitikáért felelős uniós biztos.

Az akvizíció korábban zöld utat kapott az Egyesült Államok, Kanada, Brazília és a Dél-afrikai Köztársaság hatóságaitól, és az Európai Unió jóváhagyását követően napokon belül lezárulhat - közölte Brad Smith, a Microsoft elnöke és jogi főtanácsadója. Sajtókommentárok szerint ez lesz a Microsoft eddigi legnagyobb értékű felvásárlása.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!