Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A változások éve volt a 2010-es, a válságból kilábaló világgazdasággal, átformálódó üzemanyagpiaccal és folyamatosan emelkedő üzemanyagárakkal. Mindezzel együtt azt mondhatom, hogy a kitűzött céljainkat sikerült elérni - jelentette ki az InfoRádióban a Mol elnök-vezérigazgatója. Hernádi Zsolt hozzátette: pénzügyileg nem alakult minden úgy, ahogyan tervezték, meglepetés volt ugyanis az energetikai vállalatokat érintő különadó bevezetése.

Ez utóbbival kapcsolatban megjegyezte: már a válságadó kivetésekor jelezték, hogy amennyiben az abból befolyt pénzből fenntarthatóvá lehet tenni a költségvetést és a makrogazdaságot, akkor azt szükséges rosszként "le kell nyelni".

Az INA volt a legnagyobb kihívás

Hernádi Zsolt arról is beszélt, hogy a megcélzott fejlesztéseket is sikerült véghez vinni. Mint mondta, 2010-ben a legnagyobb erőfeszítést a horvát INA olajtársaság konszolidációja és belső átalakítása jelentette. A munka jól halad, ám nagy a sajtóvisszhangja, amire a vállalat csak akkor reagál, ha az már feltétlenül fontos. Ez a vesztesek hangja, akik csak azt látják, hogy korábbi biztos pozíciójuk az új struktúrában elveszik, mert az a piac, a ráció és a korszerű gondolkodás alapján működik majd - magyarázta a Mol elnök-vezérigazgatója.

Arról szólva, hogy - az elmúlt két évhez hasonlóan - idén sem fizet osztalékot a Mol, Hernádi Zsolt elmondta: mindig is nagyon konzervatív pénzügyi politikát követett a vállalat, amelyben továbbra is komoly organikus fejlődési potenciál van, kisebb-nagyobb beruházásokkal még sok szinergiát lehet kinyerni. Emellett ott az INA is, amelynek cash-flow-ja ugyan legutóbb pozitív lett, de akadnak még olyan eszközei, amelyek további befektetést igényelnek, illetve olyanok, amelyek politikailag erősen kitett országokban vannak. Pénzt kell biztosítani a fejlesztésekre, és ki kell várni az észak-afrikai országok helyzetének rendeződését, ezért javasolta idén is az igazgatóság a részvényeseknek, hogy hagyják még a pénzüket a cégben, amely később visszatérhet a normális osztalékfizetési gyakorlathoz.

Hernádi Zsolt közölte: vannak a Molnak akvizitív befektetési törekvései, több projektet is figyel a régióban, elsősorban a finomítás és a petrolkémia területén. A vállalat érdeklődik például a lengyel Lotos olajtársaság iránt, de vannak más hasonló, megvásárlásra érdemes lehetőségek is - magyarázta, hozzáfűzve: a kutatás-fejlesztés területén is terjeszkedni szeretnének a környékbeli országokban és azokon kívül is.

Az elnök-vezérigazgató elmondta: a tavalyinál nyugodtabb és kiszámíthatóbb évet vár, hiszen idén már tudnak számolni a például a különadóval, amelynek bevezetése meglepetésként érte őket a 2010-es esztendő utolsó harmadában. Új elem ugyanakkor az egyik legfontosabb olajkitermelő piacon bekövetkezett politikai változások sora, amelyeknek végkimenetelét egyelőre nem lehet látni: még nem tudható, mikor áll helyre a stabil környezet - fejtegette.

Betartják a szabályokat

Csütörtökön egy hónapon belül harmadszor függesztette fel a horvát pénzügyi felügyelet (HANFA) az INA részvényeinek kereskedését a zágrábi értéktőzsdén, hogy kiderítse, kik voltak azok a befektetők, akik az elmúlt két hónapban vásároltak az olajipari cég papírjaiból, miközben azok árfolyama emelkedett.

Ezzel kapcsolatban Hernádi Zsolt azt mondta: a Mol, bár ezt a jogszabályok ilyen mennyiségnél még nem teszik kötelezővé, a pletykákat megelőzendő bejelentette, hogy INA-részvényt vesz. A HANFA mégis felfüggesztette a kereskedést, aminek nyomán kaotikus állapotok uralkodtak el a horvát tőkepiacon.

A Mol elnök-vezérigazgatója hangsúlyozta: a társaság pozícióját az INA irányításában nem a részvényesi hányad, hanem a horvát kormánnyal kötött részvényesi megállapodás határozza meg. A magyar vállalat pedig csak akkor vásárol a horvát cég papírjaiból, ha az ügylet megfelel befektetési szándékának, a jogszabályoknak, illetve a stratégiai együttműködő partnereknek.

Szíria nem hasonlítható Líbiához

Hernádi Zsolt nem számol azzal, hogy az Európai Unió szankciókat léptetne életbe Szíriával szemben, az ottani helyzet ugyanis nem hasonlítható össze például a líbiaival. A belpolitikai válsággal küzdő Szíriában az INA komoly, majd' egymilliárd dollár értékű befektetéssel rendelkezik, egy olyan gázüzemmel, amely az ország gázellátása szempontjából is rendkívül fontos. Ez egy "politikailag védett" projekt, és valószínű, hogy bármilyen erő is kerül hatalomra, az üzem tovább működik majd - tette hozzá a Mol elnök-vezérigazgatója.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!