Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.
A Mol Rt. befejezte a horvát nemzeti olajtársaság, az INA átvilágítását, és várhatóan október-november folyamán készíti el ajánlatát a horvát olajtársaság 25 százalékának megvásárlására - mondta el a jelenleg Rio de Janeiróban, a WPC kongresszusán tartózkodó Mosonyi György vezérigazgató a NAPI Gazdaság kérdésére. A vezérigazgató a folyamatban levő ügylet részleteiről nem kívánt nyilatkozni, de a NAPI kérdésére kizárta, hogy a Mol az OMV-hez hasonló helyzetbe kerülhetne az INA 25 százalékának megvásárlásával (mint ismeretes, az OMV megvette a Mol 10 százalékát, a magyar olajtársaság irányításába azonban egyáltalán nem tud beleszólni). A Mol már csaknem négy éve érdeklődik az INA iránt, ám korábbi próbálkozásait - alapvetően horvát belpolitikai okok miatt - nem koronázta siker. A Mol értékének felét-kétharmadát érő INA negyedének megszerzése a Mol számára - alig egy évvel a Slovnaft „lenyelése” után - elég nagy falat, amelyet elemzők szerint legalább részben tőkeemelésből lenne képes finanszírozni. Persze ha sikerülne addig eladni a gázüzletágat, az ügyletből befolyó - megfigyelők szerint 100 milliárd forintot jóval meghaladó - vételár alighanem megoldaná a gondot. A Mol ugyanakkor a gázüzlet eladását csak az új gázárszabályozás megszületése után, az árszabályozás feltételrendszerének teljes ismeretében fontolhatja meg újra. Felkai György, a Mol kommunikációs igazgatója kijelentette, hogy ez távolról sem jelenti azt, hogy a Mol gázüzletága az új gázárszabályozás megszületésekor azonnal eladó lenne, erről a döntést majd akkor kell - a körülményeket mérlegelve - meghozni.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!