A vezető részvények vegyesen változtak az előző napi záráshoz képest. Wéber Tamás, az MKB Bank elemzője szerint a nemzetközi piacokkal ellentétesen mozgott a magyar tőzsde. A BÉT már egy ideje elvált a nemzetközi folyamatoktól, ami néha kifejezetten kedvező volt - tette hozzá. Elmondása szerint a vezető részvények közül a Mol és az OTP egy százalékot is meghaladó mínuszban járt, ezek húzták le az indexet.

Szatmári Tamás, a Raiffeisen üzletkötője szerint hetek óta semmiféle logika nincs a papírok mozgásában. Megjegyezte ugyanakkor, hogy a magyar részvénypiac forgalma hónapok óta rendkívül alacsony, így nehéz bármilyen komoly következtetést levonni.

A Mol 1,6 százalékkal 12 990 forintra zuhant 1,2 milliárd forintos forgalomban. Az OTP 1,3 százalékos mínusszal 5670 forintra esett 2,3 milliárd forintos forgalmat követően.

A Magyar Telekom és a Richter viszont erősödni tudott, előbbi 0,8 százalékkal 387 forintra, utóbbi 0,6 százalékkal 4877 forintra. Az MTelekom forgalma 221, a Richteré 1,1 milliárd forintot ért el.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!