A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 341,56 pontos, 1,83 százalékos emelkedéssel, 18 958,24 ponton zárt pénteken. A részvénypiac forgalma 13,9 milliárd forint volt, a vezető részvények pluszban végeztek az előző napi záráshoz képest.

A BUX-ot a Mol húzta pénteken, közel 4 százalékos erősödéssel, így a magyar börze szembe ment a némettel, ahol a DAX index számottevően esett - mondta Miró József, az Erste Bank vezető elemzője. A Mol emelkedésére magyarázat lehet az a piacon keringő hír, hogy a horvát kormány hozzájárulna az INA eladásához, olyannyira, hogy a Mol tulajdonrésze mellett a sajátjából is értékesítene.

Az OTP 27 forintos emelkedése az olasz Banco Popolare horvátországi leánybankjának megvásárlásával függ össze. A piac ennyi emelkedéssel nyugtázta az üzletet - tette hozzá a vezető elemző.

Ballai Zoltán, a Raiffeisen Bank részvényüzletkötője azzal magyarázta a pénteki BUX emelkedést, hogy a hónap utolsó kereskedési napján ez rendszerint bekövetkezik. Napközben a forgalomban Magyarország a periférián volt, ezzel kapcsolatban az üzletkötő azt mondta: a nyugat-európai tőzsdék egyre inkább az amerikaihoz erősödnek, míg a kelet-európaiak azoktól leszakadva magukra maradnak.

A Mol 510 forinttal, 3,73 százalékkal 14 170 forintra erősödött, 1,7 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP részvények ára 27 forinttal, 0,64 százalékkal 4240 forintra nőtt, forgalmuk 7,0 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 6 forinttal, 1,97 százalékkal 310 forintra emelkedett, forgalma 1,3 milliárd forint volt.

A Richter papírok árfolyama 54 forinttal, 1,17 százalékkal 4680 forintra növelte értékét, a részvények forgalma 3,8 milliárd forintot ért el.

A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 1403,88 ponton zárt pénteken, ez 11,57 pontos, 0,83 százalékos emelkedés a csütörtöki záráshoz viszonyítva.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!