A Mol húzta fel a BUX indexet több mint 2 százalékos emelkedésével. Nyugat-Európában enyhe mínuszokat lehet látni, az amerikai piacokon nem alakult még ki irány. A részvénypiacoknak egészen jó évük van, alig került sor korrekcióra, ami talán az év végéig kitarthat - mondta Debreczeni Csaba, az MKB Bank senior tőkepiaci elemzője az M1-en.

A Mol 70 forinttal, 2,17 százalékkal 3290 forintra erősödött, 2,7 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 5 forinttal, 0,05 százalékkal 10 450 forintra csökkent, forgalmuk 5,4 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama nem változott, 479 forintot ért, forgalma 581,8 millió forint volt.

A Richter-papírok árfolyama 30 forinttal, 0,44 százalékkal 6853 forintra esett, forgalmuk 1,3 milliárd forintot ért el.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!