A nap eleji óvatos pluszok a görög parlamenti szavazás után egy csapásra eltűntek a magyar tőzsdén, annak ellenére, hogy elfogadták a megszorító csomagot a hellének. A hírre adni kell effektus azonban elérte a magyar börzét, érdekes módon azonban nem az OTP járt ebben az élen, hanem a Mol. Vélhetően a Hernádi Zsolt, elnök-vezérigazgató távozásáról felújított pletykák állhattak ennek hátterében, hiszen a régiós olajcégek drágultak, az OMV például több mint 2 százalékos pluszban is volt. A Mol ennek ellenére 1,3 százalékot esett és 21 300 forinton zárt.

Az OTP ugyan emelkedett, de a drágulása messze elmaradt például az osztrák bankokétól, amelyek közül a Raiffeisen 4 százalék feletti többletnél is járt. A magyar bankrészvény 2,1 százalékkal 5907 forintra drágult.

Kisebb mértékben 1 százalékkal 589 forintra drágult viszont a Magyar Telekom, míg a Richter stagnált 36 150 forinton. Így a BUX 0,4 százalékkal 22 701 pontra emelkedett.

A kisebb részvények közül több napos szünet után szerdán engedték vissza az econet.hu részvényeit Est Média néven. Az új elnevezés sok sikert nem hozott, hiszen a cég 11,5 százalékot esett rögtön, így a részvényösszevonás után 230 forintot ért egy papr, ami korábban 23 forintot jelentett volna.

Nem ütött viszont új mélypontot a Synergon, a 280 forintos ár tehát egelőre megállót jelentett a zuhanásban. A részvény 293 forinton előző napi záró árán fejezte be a napot.

Nem volt viszont kötés a Biomedical részvényére, az új részvény első napján ugyanis üres volt az eladói oldal.

 

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!