A pluszos délelőttöt követő lejtmenet után a BUX így 0,5 százalékos többlettel 26 894,88 ponton zárta a tőzsdenapot. A 35 milliárd forint fölé emelkedő azonnali részvénypiaci forgalom több mint felét az OTP, negyedét pedig az olajcég papírjai adták. A Mol és a Telekom az erős délelőttöt követően a csütörtöki záróérték körüli szinteken mozgott, majd délután hirtelen drágulásba váltott. Előbbi így - kiérdemelve a nap nyertese címet - 2,0 százalékos többlettel 26 385, utóbbi 1,5 százalékos emelkedéssel 939 forinton végzett. Az irányváltásból nem maradt ki az OTP és a Richter sem, ám ez csak a jelentős délutáni veszteségek mérsékléséhez volt elegendő. Ezzel a bankpapír 0,5 százalékos gyengülés után 9169, a gyógyszergyártó részvénye 0,4 mínusszal 36 600 forinton landolt. A vegyesre sikeredett, az éves üzleti eredmény közel 50 százalékos csökkenéséről is beszámoló Egis-gyorsjelentés nyomán a kisebbik gyógyszerpapír 3,4 százalékos zuhanással 20 400 forinton érte el napi minimumát, de a 20 800-as záróár is 1,5 százalékos veszteséget takart. Az FHB többször is megpróbálkozott az emelkedéssel, ám az 1982 forintos záróár végül 0,8 százalékkal alulmúlta a csütörtökit. A legnagyobb veszteségeket az olyan, mérsékelt likviditású papírok mutatták fel, mint a 9,5 százalékkal zuhanó Konzum, a 3,3 százalékkal visszaeső Forrás osztalékelsőbbségi, vagy a szokatlanul élénk, 18 millió forintos forgalomban 3,4 százalékot hanyatló BIF.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!