A szállítmány értéke a forgalmi adó nélkül 230 millió korona, azaz mintegy 2,645 milliárd forint - írja az MTI.

A szélsőséges téli időjárásban is használható gázolaj szállítási jogát a Mol az SSHR által kiírt nyilvános pályázaton nyerte el.

A szerződés két évre szól. A szállítás értéke mérsékelten módosulni fog az amerikai dollár árfolyamának alakulásától függően. A gázolaj a hosszú lejáratú tartalékalapba kerül, és szállításkor nem lehet hatvan napnál régebbi - közölte Pechalová.

Az SSHR április elején közölte, hogy Csehország kőolaj-tartalékai 87 napra csökkentek, miközben az európai uniós rendelet legalább 90 napi tartalékot ír elő. Ennek a helyzetnek az alapján írtak ki új pályázatokat, amelyek egyikét a Mol nyerte.

A pénzügyminisztérium felszólította az SSHR-t, hogy készítsen középtávú terveket a tartalékok folyamatos fenntartására. Pavel Svagr, az SSHR elnöke szerint a tervek teljesítéséhez az alapnak nagyobb kormánytámogatásra, több költségvetési forrásra van szüksége - írta az MTI.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!