Egy nappal azután, hogy a pakisztáni miniszterelnök Iszlámábádban egy szimbolikus aktussal távirányítással beindította, a helyszínen is sor került a Marsalaiban épített gázfeldolgozó átadására. A mansalai avatás rendkívüli biztonsági intézkedések közepette zajlott, hiszen az üzem mindössze 30 kilométerrel az afgán határ mentén létesült, minden kútnak állandó fegyveres őrizete van - tájékoztatott a Napi Gazdaság helyszínről tudósító főszerkesztője.

A Mol Pakistan irányítása alatt kitermelt lelőhely kapacitása mintegy 2,4 milliárd köbméter - összehasonlításképpen a magyar földgáztermelés 2 milliárd, a teljes fogyasztás 14 milliárd köbméter. A pakisztáni földgáztartalékok 800 milliárd köbméterre rúgnak, az ország energiaigényeinek jelenleg 47 százalékát fedezi az energiahordozóból.

A csütörtökön a tartományi elnök által is felavatott üzem egy évi munkával készült el, s összesen mintegy 3000 ember dolgozott rajta. A kapcsolódó vezetékhálózat mintegy 180 millió dollárból épült. Az üzem létesítésével a tartomány első gázfeldolgozója készült el, amelyet a tartományi miniszterelnök is jelentős előrelépésnek nevezett. Mint Hoti kiemelte, Magyarország Pakisztánnal együtt harcol a terrorizumus ellen, a szociális problémák és a terrorizmus összefüggenek és ezért fontos a határmenti térségek fejlesztése.

A Mol a feldolgozó létesítésével párhuzamosan a környéken komoly úthálózatot is fejleszt, és a helyi közösségek gázellátásának fejlesztésében is szerepet játszik. A társaság mobil átjátszótornyot is épít a helyi közösségeknek, valamint a helyi kórházakat is fejleszti.

A Mol Pakisztánban két további gázmezőn is rendelkezik érdekeltségekkel, amelyeken eddig csak kutatásokat végzett. A Marsalaiban Mosonyi György Mol-vezérigazgató mellett a Mol Pakistan képviseletében jelen lévő Fehér János, a leányvállalat ügyvezető igazgatója az MTI-nek elmondta: jövő év márciusában a Margala blokkban, október végén pedig a Margala North blokkban fúrnak olajkutat.

A Molnak a két blokkban 70 százalékos tulajdoni hányada van, míg a fennmaradó 30 százalék a Pakistan Oilfields Ltd.-é, a Mol azonban tárgyalásokat folytat arról, tulajdonrészét 50 százalékra redukálja.

Fehér elmondta, hogy a Tal blokkban Tolanj térségben is indítanak egy új kutatófúrást, és elkezdik a Makori III.-as kút fúrását is, továbbfejlesztve ezzel a mezőt. Az olajkutató fúrások több mint 14 millió dollárba kerülnek majd, mivel ezek bonyolultabbak, mint a korábbi gázkútfúrások voltak. A projektet a tulajdoni arányoknak megfelelően finanszírozzák a felek.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!