Egy százalék fölötti pluszokkal zártak a vezető amerikai indexek. A DJIA 1,2 százalékkal 10 448 pontra, az S&P-500 index 1,3 százalékkal  1105 pontra, a Nasdaq Composite pedig 1,5 százalékkal 2234 pontra erősödött a hét utolsó napjának végére.
 

Az erős növekedés a vártnál jobb augusztusi amerikai munkaerőpiaci adatnak volt köszönhető, amely némi megnyugtatásul szolgált a korábbi napok gazdasági növekedés lassulására vonatkozó aggodalmaival szemben. A pozitív pénteki amerikai makroadatok a befektetőkben azt a reményt kezdték erősíteni, hogy a W-alakú fellendülés talán mégis elkerülhető, bár a gazdasági növekedés üteme azért továbbra is gyengének látszik - írta a MarketWatch.

A vezető indexeken belül minden komponens emelkedett pénteken. Az Dow legjobban teljesítője a 2,7 százalékos növekedést produkáló JP Morgan Chase volt, míg a Cisco Systems 2,5, a Caterpillar 2,3, az IBM pedig 2 százalékos drágulással húzták az indexet. A blue chipek átlagnyeresége 2,9 százalék volt, amellyel egy három hetes veszteséges széria szakadt meg.


A pénteki napi, sőt a heti emelkedést is vezető pénzügyi szektoron belül a Goldman Sachs 5,4 százalékkal, a Morgan Stanley 3,8, a Genworth Financial pedig 6 százalékkal drágult.

 A Dow 2,9, az S&P-500 3,8, a Nasdaq 3,7 százalékos heti nyereséggel zárt.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!