A NABI kivonulna a pesti börzéről - BÉT-road show

A NABI öt hónapon belül átigazolhat a londoni értéktőzsdére ha a magyar kormány nem tesz valamit a likviditás növelésére - jelentette ki Róna Péter a NABI Rt. elnöke Londonban a BÉT saját magát népszerűsíteni hivatott csütörtöki rendezvényén. A vártnál nagyobb érdeklődés mellett zajló eseményen a kibocsátók mellett ott voltak a tőzsde és a kormány képviselői is, illetve természetesen a nagy befektető cégek képviselői. Közülük több mint 70-en jelentek meg Londonban, illetve a Bloomberg jóvoltából online közvetített new yorki párhuzamos rendezvényen.
Almás Andor, 2001. november 16. péntek, 18:49
Fotó:

A rendezvényen szó esett többek között az új pénzügyi törvénycsomagról is, amely 2002-ben lépne életbe, illetve Simor András, a BÉT elnöke beszámolt a tőzsde partnerkeresési tárgyalásairól. Ezzel kapcsolatban megemlítette azt, hogy a tőzsde részvénytársasággá alakulásáról is szóló új törvénytervezetbe beiktatott 10 százalékos tulajdoni korlátozásnak semmi értelme nincsen.
A kibocsátói részről a NABI fenyegető nyilatkozatán túl (a terv, mivel a kivezetéshez többek között egy nyilvános ajánlat is szükséges lenne, nem váltható egykönnyen valóra) több más érdekesség is elhangzott.
Némi magyarázatot adhat a Mol áremelkedésére például, hogy Michel-Marc Delcommune a Mol pénzügyi igazgatója újra megismételte azt Mosonyi György vezérigazgató által már korábban elmondott tényt, mely szerint az olajárak kedvező alakulása esetén (20 dollár alatt) jövőre akár nullszaldós is lehet a Mol gázüzletága. A Matáv részéről Straub Elek vezérigazgató pedig megerősítette, hogy társasága valóban érdeklődik a bolgár nemzeti telefontársaság megvétele iránt.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!

HOZZÁSZÓLÁSOK