A vezető részvények árfolyama vegyesen alakult az előző napi záráshoz képest. Móró Tamás, a Concorde Értékpapír Zrt. vezető elemzője szerint a Budapesti Értéktőzsdén pénteken alacsony volt a forgalom. A nemzetközi negatív hangulat, az olajár esése kedvezőtlenül hatott a fejlődő piacokra, ez érződött a BÉT-en is, bár zárásra a BUX gyakorlatilag elérte előző napi értékét. A Magyar Telekom piacán az előző napi emelkedést újabb vételek követték, így 400 forint felett zárt a papír, amire már régóta nem volt példa.

Miró József, az Erste Befektetési Zrt. vezető elemzője kiemelte: az OTP volt a nap vesztese, ára majdnem fél százalékkal csökkent zárásra, de ez sem nevezhető rossz teljesítménynek, hiszen a papír az utóbbi években nem sokat tartózkodott 6000 forint felett. Az OTP árfolyama szerinte a 6100 forintos szint közelében jár. A bank papírjai 0,5 százalékkal 6068 forintra estek 3,4 milliárd forintos forgalomban.

A Mol árfolyama 0,2 százalékkal 13 935 forintra csökkent 996,0 millió forintos forgalomban. A Magyar Telekom 1 százalékkal 404 forintra erősödött, forgalma 598,6 millió forint volt. A Richter 0,6 százalékkal 4927 forintra drágult, a részvények forgalma 1,8 milliárd forintot ért el.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!