A november csak ízelítő volt abból, mi vár ránk jövőre

A november nagyon jól sikerült a feltörekvő piaci eszközöknek, a BUX index is 20 százalék körüli emelkedést hozott össze. A Bloomberg szerint ez csak ízelítő abból, ami jövőre várhat erre az eszközosztályra
Lovas-Romváry András, 2020. november 30. hétfő, 15:13
Fotó: Napi.hu - képünk illusztráció

A feltörekvő piaci befektetőknek most minden összejött novemberben, s elképzelhető ráadásul, hogy a novemberi nagy rally csak ízelítő abból, mi várhat ezekre az országokra 2021-ben -írja összefoglaló elemzésében a Bloomberg.

A feltörekvő országok befektetési eszközei - s ebbe a csoportba tartozik Magyarország is - minden elképzelhető hátszelet megkaptak, a nagyobb jegybankok laza monetáris politikájától az Egyesült Államok élén közelgő váltásig mind mind számukra kedvező fejlemény volt, s ez meg is mutatkozott teljesítményükben. A feltörekvő piaci kötvények ledolgozták év eleje óta elszenvedett veszteségeiket, eközben a devizáik árfolyamát nyomon követő MSCI index a legjobb teljesítményét tudhatja maga mögött tavaly január óta és úton van afelé, hogy már zsinórban a második évét is nyereséggel zárja. A feltörekvő piaci részvényeket követő MSCI Emerging Market index pedig 2016 márciusa óta nem látott emelkedést produkált eddig novemberben.

A magyar részvények sem lógtak ki a sorból, a BUX index arra készül, hogy a novembert 20 százalékos emelkedéssel zárja. Ez ráadásul fundamentális oldalról is meg volt támogatva, a negyedéves gyorsjelentési szezon kiemelkedően jól sikerült.

Van még kereslet

Persze ezt a nagy fellendülést a külföldi befektetők érdeklődésének feltámadása is jelentősen támogatta. A negyedik negyedéves tőkebeáramlás a feltörekvő piaci eszközöket tartó portfóliókba egyelőre úgy tűnik, magasabb lesz mint az elmúlt nyolc évben bármikor, legalábbis ezt mutatják az összefoglaló szerint az Institute of International Finance adatai.

Mindezen euforikus fejlemények ellenére a külföldi befektetők pozicionáltsága a feltörekvő piaci kötvények és részvények irányában - ha Kínát nem számoljuk - alacsony, ami azt jelenti, hogy van még tartalék a rallyban - mondta Sameer Goel, a Deutsche Bank elemzője a hírügynökségnek. Ezek mesés körülményeket jelentenek ennek az elhanyagolt eszközosztálynak, ahogy haladunk 2021 felé. Nagyon nagy potenciáljuk van arra, hogy becsatlakozzanak a ciklikus fellendülésbe - tette hozzá a bank szingapúri elemzője.

A Deutsche Bank szakértője nincs egyedül a véleményével. A Goldman Sachs és a JPMorgan is eléggé optimista előrejelzéseket tett közzé a feltörekvő piacokkal kapcsolatban, a UBS Group pedig arról értekezett, hogy a gazdasági mobilitás jövő év végéig várható helyreállásából sokat profitálhatnak ezek az országok.

Az összefoglaló szerint a mobilitás a kulcs a fellendüléshez, pont emiatt jelent komoly kockázatot a Covid esetszámok megugrása a fejlett országokban a hideg idő beköszöntével és az év végi ünnepek közeledtével. E mellett sok feltörekvő piaci jegybank is elkezdett már olyan lépéseket hozni, amelyekkel igyekeznek gátat szabni devizáik nem kívánt erősödésének, így tette a tajvani, a dél-koreai és a thaiföldi is, miközben a kínai jegybankot árgus szemekkel figyelik, mikor akar megálljt parancsolni a jüan drágulásának.

A Bloomberg alapvetően három ok miatt gondolja úgy, hogy optimistának lehet maradni  feltörekvő piacokkal kapcsolatban, azok relatíve olcsók, az elérhető reálhozamok magasak és nagy a befektetői érdeklődés.
A feltörekvő piaci devizák olcsók, a reáleffektív árfolyamuk értéke átlagosan mínusz 0,4 az öt éves átlaghoz képest (tehát annak átlagától a szórás 0,4 szeresével tér el lefelé átlagosan árfolyamuk).

Volt már ilyen a történelemben

Az olyan országok devizái, mint Brazília, Törökország, Oroszország, Magyarország és Malajzia még ennél is olcsóbb, itt ez a mérőszám mínusz 1,4, vagy annál is lejjebb van. Márpedig innen van hova fejlődni, 2010 áprilisában ez a Z-szám plusz 0,9-re ugrott, 2013-ban pedig 0,7-re. Az egyik a pénzügyi válságot közvetlenül követő időszak volt, a másik pedig a jegybank, a Fed kvantitatív lazításának harmadik körét követő időszak. Mindkét esetben a körülmények a mostanihoz hasonlók voltak, alacsony amerikai kamatok és globálisan növekvő feldolgozóipari aktivitás.

Ráadásul a Fed figyelmeztetéseinek sokasága arra enged következtetni, hogy a mostani reálhozamok tovább is csökkenhetnek. Eközben a világon a negatív hozamú adósságok összege már elérte a 17 billió dollárt, így a befektetők arra kényszerülnek, hogy a feltörekvő piacokon kajtassanak pozitív hozamok után, ameddig még vannak. A 10 éves amerikai hozamokat az átlagos, 10 éves feltörekvő piaci hozam mellé helyezve az látszik, hogy a kettő közötti eltérés még mindig az elmúlt 5 évben megszokott átlag felett van (a Z-szám itt 0,8, Kína és Dél-Afrika esetében pedig eléri a 2-es értéket is).

Eközben ha azt nézzük, hogy az elmúlt 12 hónapban mennyi tőke áramlott a feltörekvő piaci eszközökbe, az elmaradást mutat öt éves átlagához képest -írja az elemzés.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

mpapa, 2020.11.30 23:41

A részvényárak elszálltak, miközben a cégek hiteleket vettek fel, hogy túléljék a válságot. Mire ezeket a hiteleket visszafizetik évek telnek majd el addig pedig a részvényeseknek osztalék nemigen fog jutni. Max. az emelkedő részvényárakból jöhet be valamennyi addig, amíg mások fel nem ismerik ezt a helyzetet mikor majd újból beszakadnak majd az árfolyamok.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html