A Pannergy konszolidált, nemzetközi pénzügyi jelentési szabványok (IFRS) szerint készített gyorsjelentésében ismerteti: a konszolidált árbevétel 886 millió forintot ért el 2015 első negyedévében, ami 9 százalékkal magasabb a bázisnál a 2014. október 1-jétől életbelépő több mint 20 százalékos miskolci hatósági árcsökkentés ellenére is.

Ez annak köszönhető, hogy növekedett a miskolci geotermikus projekt hőértékesítése, ami 700 millió forintos - a tavalyi első negyedévinél 11 százalékkal nagyobb - árbevételt eredményezett az első negyedévben. A társaság két kisebb, szentlőrinci és berekfürdői projektje felemásan teljesített az árbevétel szempontjából.

A társaság kezelésében álló ingatlanokon felmerülő bérlői elektromos áramfogyasztások és egyéb költségek növekedése miatt 140 millió forintról 145 millió forintra növekedett az árbevétel, ezek azonban közvetített szolgáltatások, a társaságon "átfolyó" tételek, azaz mind árbevételként, mind közvetlen költségként megjelennek az eredményben.

A közvetlen költségek szintje 502 millióról 615 millió forintra emelkedett az első negyedévben, elsősorban a hőértékesítéshez kapcsolódó változó költségek fűtési szezonhoz köthető jelentős növekedése miatt, másrészt a már aktivált beruházások magasabb közvetlen amortizációs értéke miatt.

A működési nyereség (EBIT) 131 millió forint volt, 2 millió forinttal kedvezőbb az előző év azonos időszakában kimutatott értéknél.

A pénzügyi műveleteken 50 millió forint nyereséget ért el az első negyedévben a Pannergy, ami 157 millió forinttal kedvezőbb az egy évvel korábbi -107 millió forintnál.

A társaság saját tőkéje a bázishoz képest közel 4 százalékkal csökkent, ami a köztes- és tárgyidőszaki mérleg szerinti eredmények hatása. Az egy részvényre jutó saját tőke (saját részvényekkel csökkentett darabszámmal számolva) 514 forintra csökkent a bázis időszaki 535 forintról.

A Pannergy részvényeivel a BÉT prémium kategóriájában kereskednek, a papír a pénteki kereskedést 296 forinton zárta. Az elmúlt egy évben a részvények legmagasabb ára 369 forint, a legalacsonyabb 285 forint volt.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!