Eléggé megoszlik az intézményi befektetők véleménye a jegybanki alapkamat alakulásáról - derül ki a K&H Alapkezelő felméréséből, amelyben közel negyven, összességében mintegy 700 milliárd forintot kezelő hazai intézményi befektetőt kérdeztek meg a hazai és a nemzetközi gazdaság legfontosabb mutatóinak alakulásával kapcsolatban.

Annak ellenére, hogy egyre közeledik a Fed likviditáscsökkentése, és ezzel együtt az MNB kamatcsökkentési ciklus vége, a legtöbben azt a véleményt osztják, hogy jövőre nem emel kamatot a jegybank, míg azok, akik szerint ez megtörténik, leginkább a harmadik negyedévre időzítik azt - közölte az alapkezelő cég.

Kép: Forrás: K&H Alapkezelő


A Fed likviditáscsökkentésére vonatkozó várakozások ennél sokkal egységesebb képet mutatnak. A többség egyértelműen arra szavazott, hogy az amerikai központi bank az év első felében - ezen belül is leginkább a második negyedévben - megkezdi a kötvénypiaci likviditás csökkentését, bár az intézményi befektetők negyede szerint ez csupán a második félévben fog megtörténni.

Habár a jövő évben nem várnak markáns változást a részvénypiacokon a megkérdezett intézményi befektetők, a feltörekvő régiókkal szemben egyértelműen optimistának mutatkoznak, és több mint 8 százalékos árfolyam emelkedést valószínűsítenek, dollárban számolva. A hazai tőzsdén ezzel szemben jóval szerényebb teljesítményt várnak, hiszen csupán a BUX index jelenlegi szintjének stagnálását feltételezik jövő őszre.

 

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!