Idehaza azonban a légy szárnyának zümmögését is hallani lehetett volna, annyira csöndes volt a devizapiac; az árfolyam-elmozdulások csak precíziós műszerek segítségével váltak érzékelhetővé, a forint szerdán is ugyanott zárt, ahol még kedden nyitott, azaz a 256,6 forint/eurós árfolyamon. Kolba Miklós, az ING devizapiaci kereskedője szerint a hét folyamán alig van esély a szemmel látható változásra, a piacot az MNB hétfői kamatdöntő üléséig minden bizonnyal a kivárás jellemzi majd, hiszen a piacok már előre beárazták a kamatemelést. A jövő héten is csak akkor várható számottevő erősödés, ha a jegybank az 50 százalékpontos emelkedés mellett dönt, ám akkor is csak rövid távon marad tartható a rali, hiszen sem a makroadatok, sem a nemzetközi helyzet nem támogatja a jelenleginél erősebb forintot - fűzte hozzá a szakember. A forint mozgását leginkább befolyásoló régiós devizák közül a zloty a lengyel jegybank mai, 25 bázispontos kamatemelésének köszönhetően emelkedésnek indult, míg a török líra a bizonytalan belpolitikai helyzet miatt tovább gyengült; Kolba hozzátette, hogy a líra további lejtmenete is megbolygathatja a forint piacát, még a héten változást hozva a jelenlegi mozdulatlanságba. A dollár 163 forinton, míg a svájci frank 163,5 forinton állt szerda délután.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!