A NAPI Gazdaság cikke Az orosz Vedomosztyi üzleti hetilap legújabb információi szerint a 2100 terméket tartalmazó, januártól érvényes orosz közgyógylista mintegy negyede cserélődik ki júniustól. (Az orosz kormányzat a korábbi veteránellátást felváltandó évi 1,7 milliárd dollárnyi rubelt szán 15 millió veterán és nyugdíjas gyógyszerekkel való ellátására.) A Richter esetében a korábbi 27 gyógyszer után már csak 21 készítmény marad a listán, miután nyolc készítménye (16-féle kiszerelésben) lekerül, és két új terméke (háromféle kiszerelésben) felkerül rá. Így a továbbiakban – az orosz lap szerint – még mindig közel két tucat Richter-készítmény írható fel az orosz veteránoknak. A lap szerint az orosz kormányzatnak már januárban szándékában állt az import arányát minél kisebbre csökkenteni, így megalapozatlan az orosz gyógyszerprogram változásáról beszélni. Ugyanakkor a cikkből is kiderül, hogy az importgyógyszerek jelenlegi 40 százalékát 30 százalékra szeretnék leszorítani. A Richter Gedeon Rt.-t némileg meglepték a Vedomosztyi cikkében megjelent számok, mivel még nem ismeri az új szabályozást. Mint Beke Zsuzsa, a Richter PR-vezetője a NAPI Gazdaság érdeklődésére fogalmazott: nem szeretnének sajtópolémiát folytatni általuk még pontosan nem ismert változásokról. A Richter egyébként már 2001-ben, a jegorjevszki gyár alapkőletétele idején számolt egy olyan szcenárióval, amely a hazai gyógyszereket preferálná az orosz gyógyszerpiacon, igaz, akkor csak vámszabályi változásokra gondoltak. (Hiszen akkor a közgyógylistának még se híre, se hamva nem volt...) A pénteki közleményben említett 20 millió dolláros negatív hatás hazai elemzők szerint is túlzottnak tűnik, hiszen nem valószínű, hogy valamennyi Richter-termék eltűnik a közgyógyellátásból. Ugyanakkor jól ismert, hogy a Richter vezetése milyen rigorózus szigorúsággal tartja be a rendkívüli tájékoztatás szabályait, így érthető, hogy ha ekkora kiesésnek bármilyen esélye fennáll, a gyár azt nem hallgatja el a befektetők előtt.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!