A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 54,96 pontos, 0,24 százalékos emelkedéssel, 23 125,79 ponton zárt pénteken. A részvénypiac forgalma 7,0 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest.

Ballai Zoltán, a Raiffeisen Bank üzletkötője a Richter közel egy százalékos emelkedésének tudta be azt, hogy a BUX végül negyed százalékkal erősödött. Miután az amerikai illetékes hatóság elfogadta a gyógyszergyár egyik készítményét, a cég papírja erősödött. Az üzletkötő szerint akár a jövő év sztárja is lehet a tőzsdén a Richter. A többi papír minimális eltéréssel zárt csütörtökhöz képest, az alacsony forgalom miatt a kis pozitív vagy negatív eltérésnek nincs jelentősége. Ugyanez az "oldalazás" jellemezte az európai börzéket is.

Ugyanezt erősítette meg Rácz Balázs, az Erste Befektetési Zrt. elemzője az M1-en, hozzátéve azt, hogy az előző napok erősödését korrigálta a BÉT pénteken.

A Mol 15 forinttal, 0,11 százalékkal 13 550 forintra csökkent, 418,7 millió forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 5 forinttal, 0,08 százalékkal 5905 forintra esett, forgalmuk 3,6 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 2 forinttal, 0,49 százalékkal 411 forintra erősödött, forgalma 215,5 millió forint volt.

A Richter-papírok árfolyama 44 forinttal, 0,86 százalékkal 5169 forintra nőtt, a részvények forgalma 2,5 milliárd forintot ért el.

A kis- és közepes részvények indexe, a BUMIX 1633,13 ponton zárt pénteken, ez 3,91 pontos, 0,24 százalékos emelkedés a csütörtöki záráshoz viszonyítva.

Több mint két hétre zár be az árutőzsde

A BÉT áruszekciójának idei utolsó kereskedési napja december 18. péntek, míg a jövő évi első kereskedési nap január 4. hétfő lesz - az erről szóló határozat pénteken jelent meg a BÉT honlapján. A határozatot - az üzletszabályzat részét alkotó kereskedési szabályokra hivatkozva - a BÉT vezérigazgatója hozta és tette közzé.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!