Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Puzsár József, a KBC Equitas elemzője elmondta: a BUX jól teljesített a hét első kereskedési napján, felfelé korrigált, míg a nyugat-európai fontosabb börzéken iránykeresés volt tapasztalható. Ez alól csak a brit tőzsde volt kivétel, ott a meghatározó index a budapestihez hasonlóan a pozitív tartományban mozgott, mivel a font gyengült - tette hozzá.

A Richter árfolyama több mint 2 százalékkal emelkedett, és a magyar olajpapír ára is több mint 1 százalékkal nőtt. A forint esetében is az iránykeresés volt jellemző; az árfolyam délutánra 308 forintos szint körül stabilizálódott.

A Mol 230 forinttal, 1,36 százalékkal 17 200 forintra erősödött, 653,0 millió forintos forgalomban. Az OTP részvények ára 68 forinttal, 0,94 százalékkal 7268 forintra nőtt, forgalmuk 1,8 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama nem változott 450 forintot ért, forgalma 268,8 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 120 forinttal, 2,15 százalékkal 5690 forintra emelkedett, a részvények forgalma 1,1 milliárd forintot ért el

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!