A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe 0,53 százalékos emelkedéssel, 32 881,92 ponton zárt pénteken. A részvénypiac forgalma 6,5 milliárd forint volt, a vezető részvények az OTP kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest.

A nemzetközi hangulatnak megfelelően közepes napot zárt a BUX. Nagyon alacsony aktivitás volt a tőzsdén, jellemzően "oldalaztak" a vezető papírok, a Richter viszont kiemelkedően tudott szerepelni - mondta Ballai Zoltán, a Raiffeisen Bank részvénykereskedője az MTI-nek.

Donald Trump amerikai elnöki beiktatása egyelőre az európai és a magyar piacokat sem mozgatta meg igazán. Az amerikai tőzsdék pedig fél százalék körüli pluszban vannak egyelőre - mondta Kababik József, az Erste Befektetési Zrt. üzletkötője az M1-en. A piacok Trump beiktatási beszédére és jövő heti intézkedéseire vár, főleg az utóbbira a szakértő szerint, mivel az ünnepélyen valószínűleg a jövőre nézve pozitív beszédet tart majd az új elnök, viszont a későbbi intézkedések lesznek fontosak a piacok szempontjából.

A Mol 75 forinttal, 0,36 százalékkal 20 850 forintra erősödött, 1,3 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 29 forinttal, 0,33 százalékkal 8770 forintra csökkent, forgalmuk 2,4 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 4 forinttal, 0,79 százalékkal 509 forintra nőtt, forgalma 593,0 millió forint volt.

A Richter-papírok árfolyama 129 forinttal, 2,06 százalékkal 6380 forintra emelkedett, a részvények forgalma 2,1 milliárd forintot ért el.

A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 1953,38 ponton zárt pénteken, ez 1,57 pontos, 0,08 százalékos csökkenés a csütörtöki záráshoz viszonyítva.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!