A részvénypiac forgalma 10,7 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest.

"Jó napot zárt a magyar részvényindex a Richter jó teljesítményének köszönhetően. A többi papírnál nem voltak jelentős mozgások, a Richter ezért tudta felhúzni az egész tőzsdét. Részben azért emelkedett a gyógyszervállalati papír, mert a Jefferies újabb pozitív elemzést adott ki a cégről, valamint szerdán tovább vásárolták a saját részvényeiket" - értékelte a napot Török Lajos, az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője.

A Magyar Telekomot iránykeresés jellemezte, míg az OTP és a Mol csökkenéssel zárt - mondta el Török.

A Mol 10 forinttal, 0,43 százalékkal 2292 forintra csökkent, 1,5 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 60 forinttal, 0,43 százalékkal 13 880 forintra esett, forgalmuk 5,5 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 1,50 forinttal, 0,37 százalékkal 402,50 forintra erősödött, forgalma 69,5 millió forint volt.

A Richter-papírok árfolyama 190 forinttal, 2,40 százalékkal 8110 forintra nőtt, a részvények forgalma 2,4 milliárd forintot ért el.

A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 3816,27 ponton zárt csütörtökön, ez 42,19 pontos, 1,12 százalékos emelkedés a szerdai záráshoz viszonyítva.

A tengerentúli indexek emelkedésben vannak, miután Joe Biden letette elnöki esküjét szerdán.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!