Enyhe pluszos kezdés után a Wall Street indexei viszonylag szűk mozgási tartományban veszteségbe is kerültek napközben, miközben a főként fejlett technológiai cégek részvényeit forgalmazó Nasdaq piac Composite indexe rekordot állított be.

A kereskedés vége előtt bő két órával a DJIA-30 index 0,03 százalék, az S&P-500 index 0,08 százalék, a Nasdaq Composite index 0,33 százalék nyereséget mutatott.

A befektetők csütörtökön elsősorban a céges eredménybeszámoló-szezon adataira összpontosítottak. A Nasdaq Composite index nyereségéhez a Comcast, a PayPal és az Amazon.com részvények járultak hozzá a legnagyobb mértékben.

A PayPal részvénye rekordárfolyamot ért el miután a cég megemelte eredmény előrejelzését. Az S&P-500 indexben a technológiai cégek mutatója fél százalékkal emelkedett, a Nasdaq indexhez hasonlóan szintén főként a PayPal részvényének köszönhetően.

A legnagyobb vesztesek csütörtökön az energiaipari ágazatból kerültek ki, amelynek indexe közel két százalékkal gyengült az olajár két százalékot is meghaladó csökkenését követve.

A vesztesek sorát gyarapították még a pénzügyi papírok is, mutatójuk közel egy százalékkal esett. A múlt hét végi francia elnökválasztási forduló eredményének legnagyobb haszonélvezői a pénzügyi papírok voltak, így a hét első három napján felhalmozott árfolyamnyereség megérett a profitkivételre - írta az MTI.

Az olajár csütörtökön két százalékot is meghaladó mértékben csökkent két líbiai olajmezőn újraindított olajtermelés hírére. Az amerikai kereskedés vége előtt két órával a WTI ára 1,29 százalékkal állt alacsonyabban, 48,98 dolláron hordónként, a Brent pedig 1,28 százalékkal alacsonyabban, 51,74 dolláron.

A dollár erősödött, az eurót 0,20 százalékkal jegyezték gyengébben 1,0882 dolláron.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!