Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Egyértelműen a Magyar Telekom napja volt a pénteki, miután a cég bejelentette, hogy tartja tavalyi osztalékfizetési szintjét, és sajátrészvény-vásárlásokba is kezdhet. Az elmúlt hetekben komolyabb eladói nyomás alatt lévő részvény a hír hatására öt százalékot drágult a nap végére, ráadásul nagyon magas, ötmilliárd forintos forgalom mellett.

Ezt a szintet csak az OTP tudott produkálni, és az is csupán egymilliárddal. Az egyetlen rossz hír talán a részvénytulajdonosoknak az, hogy a Telekom napi csúcsa 719 forint volt, ami pont azt jelentette, hogy az erős ellenállási szintet nem tudta átvinni az árfolyam. A Richter volt a nap másik sztárja, ugyanis 4,7 százalékkal tudott emelkedni, ami azt jelentette, hogy 41 190 forinton fejezte be a februári hónapot.

A BUX e két részvény jó szereplésének köszönhetően három százalékkal emelkedett, igaz, ebben jelentős szerepet játszott, hogy a nap végén szinte kivétel nélkül az összes vezető részvényt felkötötték. A határidős index viszont ennél kisebb mértékben, 2,3 százalékkal emelkedett, ami 21 580 pontos utolsó értéket jelentett. Az OTP a nap nagy részét mínuszban, illetve nulla körül töltötte, azután az utolsó percek hajrájában 5450 forintig szaladt fel az árfolyama, ez 1,4 százalékos plusz.

Ez egyébként - mivel az amerikai indexek ekkor nem csináltak semmit - vagy annak volt betudható, hogy a napon belüli shortpozíciókat kellet zárniuk a befektetőknek, de biztos lesz olyan is, aki hó végi záróár-beállításnak tudja majd be a rallyt. A Mol is napi maximumán zárt, ami szintén a záró szakasz felkötésének köszönhető. A 17 800 forintos utolsó értéke 2,6 százalékos pluszt jelentett.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!