A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) idén januárban rendkívüli adatszolgáltatás keretében kért információkat a hazai pénzforgalmi szolgáltatóktól arra vonatkozóan: a tranzakciós illetékről szóló jogszabály tavaly július végi kihirdetésétől fogva módosítottak-e szolgáltatási díjaikon, vezettek-e be új díjat, változtattak-e díjszámítási módszerükön, s mindezt mely megalapozó dokumentumok alapján végezték. Az első adatszolgáltatási válaszok alapján a PSZÁF márciusban fogyasztóvédelmi témavizsgálatot indított több pénzforgalmi szolgáltatónál.

A KDB Bank Zrt-nél végzett vizsgálat megállapította: a bank 2013. január 1-jétől Illetékköteles fizetési művelet felára elnevezéssel új díj alkalmazását kezdte meg a már korábban megkötött számlaszerződései esetében, a hitelintézet által elismerten a tranzakciós illeték áthárításának okából. A hitelintézeti törvény rendelkezése szerint azonban új díjfajta bevezetésével a szerződés egyoldalúan nem módosítható.

A törvénynek ezt a lépést tiltó passzusa olyan ügyfélvédelmi rendelkezés, amelynek célja, hogy az ügyfelek a szerződéskötéskor előre megismerhessék, hogy a pénzügyi szervezet a szerződés tartama alatt pontosan milyen díjakat alkalmazhat a szolgáltatás nyújtása során.

A történtek miatt a PSZÁF a jogsértő magatartás további folytatásának azonnali megtiltása mellett 10 millió forint fogyasztóvédelmi bírságot szabott ki a KDB Bank Zrt.-re. A PSZÁF egyúttal kötelezte a hitelintézetet: legkésőbb 2013. július 31-ig fizesse vissza ügyfeleinek a tőlük "Illetékköteles fizetési művelet felára" jogcímen a határozat kézhezvételéig jogszabály sértő módon beszedett díjak összegét. A hitelintézet a vizsgálat adatai szerint havonta közel 20 millió forint összegű díjat szedett be jogszerűtlenül, így az intézménynek a 2013. január-május hónapokat érintően mintegy 80 millió forintnyi összeget kell visszatérítenie ügyfeleinek.

A PSZÁF több pénzforgalmi szolgáltató esetében még vizsgálja azok tranzakciós illeték bevezetésével kapcsolatos lépéseit. Az eljárások eredményét a hatóság - az eddigi gyakorlatának megfelelően - nyilvános határozataiban teszi közzé.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!