Elsősorban a választási munkák egyszeri tételének, illetve a biztonsági termékek megugró hazai és külföldi értékesítésének köszönhetően 28 százalékkal, 10,624 milliárd forintra nőtt az Állami Nyomda Nyrt. konszolidált első háromnegyed éves árbevétele a tavalyi azonos időszakhoz képest. A konszolidált EBITDA 1,242 milliárd forint lett, ami 34 millióval kevesebb, mint 2005. I–III. negyedévében – a csökkenés legfőbb oka a 2005 első félévének végén felvett euróalapú devizahitel fordulónapi átértékelése során kalkulált, nem realizált árfolyamveszteség (60 millió forint). Ennek hatását kiszűrve 1,302 milliárd forint lenne az EBITDA, ami 26 millióval meghaladja a bázisidőszaki adatot – derül ki a társaság gyorsjelentéséből. Az időszak szempontjából a cégvezetés szerint az exportárbevétel a legfontosabb mutató, amely 1,340 milliárd forintra, azaz 1,071 milliárd forinttal nőtt a bázisidőszakhoz képest. A társaság stratégiai célországaiba (Lengyelország, Románia, Bulgária, Szlovákia, Csehország és Ukrajna) több mint 1,216 milliárd forint értékben adtak el termékeket. Az exportértékesítés aránya a teljes árbevételben a 2005 első háromnegyed évi 3,9 százalékról 2006 azonos időszakára 12,6 százalékra emelkedett. A vállalat vezetése szerint ez a fejlemény bizonyítja, hogy a cég előrelépett stratégiai célkitűzései elérése, a regionális növekedés terén. A legnagyobb mértékben a biztonsági termékek és megoldások szegmensében nőtt az árbevétel. A különböző okmányok, érvényesítő címkék, receptek, biztonsági festékek és okmánybiztonsági eszközök eladásai egy év alatt 57,8 százalékkal, 3,61 milliárd forintra bővültek, főként a 2005-ben elnyert nagy projektek beindulása nyomán. A nyomtatványok előállítása, megszemélyesítése és az adatfeldolgozás területéről a bázisnál 36,8 százalékkal több, 3,084 milliárd forint bevétel származott. A kártyagyártás és -megszemélyesítés üzletág bevétele 16,3 százalékkal, 1,956 milliárd forintra emelkedett, míg a hagyományos nyomdatermékekből a 2005 első háromnegyed évinél 1,9 százalékkal több, 1,629 milliárd forint bevétel származott.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!