A Financial Times kimutatása szerint a több mint háromezer közepes és magas tőkeértékű vállalat részvényárfolyamaiból képzett, piaci tőkeérték alapján súlyozott FTSE All-World Index - amelynek összesített nettó tőzsdei kapitalizációja meghaladja a 45 ezer milliárd dollárt - csaknem 22 százalékkal emelkedett az idén. Ez 2009 óta a legnagyobb éves növekedés, és az indexcsoport negyedszázados történetében is a negyedik legjobb éves teljesítmény - írta az MTI.

A FTSE All-World Index decemberben 1,8 százalékkal nőtt, és 14 hónapja folyamatos nyereségben van, ami rekord.
Az összetevők közül a Londoni Értéktőzsde (LSE) legnagyobb tőkeértékű cégeinek FTSE-100-as indexe a legjobban teljesítők között volt: dollárárfolyamon számolva az idén 17 százalékkal - egyedül decemberben 5 százalékkal - emelkedett, és rekordszinten, 7687,77 ponton zárta az évet.

A vezető londoni index kiugró teljesítményének fő hajtóerői között volt a nyersanyagárak emelkedése, amely számos nyersanyag-kereskedő cégnek előnyére vált, emellett a brit EU-tagság megszűnésének folyamatát övező piaci bizonytalanságok is enyhültek.

A széles merítésű amerikai S&P 500-as és a tokiói Nikkei 225-ös index egyaránt 20 százalék körüli növekedéseket produkált az idén, a hongkongi Hang Seng 36 százalékkal erősödött.

A piaci várakozások szerint a befektetői hangulat jövőre is tovább hajthatja felfelé a vezető indexeket. A Bank of America-Merrill Lynch elemzői szerint 2018 "a befektetői eufória" éve lehet. Az S&P 500-as indexre 2863 pontos felső előrejelzési célszintet határoztak meg 2018 elejére, a technológiai papírokkal telített Nasdaq Composite pedig a cég várakozása szerint eléri a 8 ezer pontot.

Ha a tőzsdei hegymenet kitart, az S&P 500-as 2018. augusztus 22-én minden idők leghosszabb erősödési időszakának rekordját állíthatja be, ha pedig a részvények a hetedik egymást követő évben is túlteljesítik a kötvénypiacokat, 1928 óta ez lenne az első ilyen hétéves időszak, és az utóbbi 220 évben is csak a harmadik.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!