Az intézkedés célja a költségcsökkentés és a nyereség növelése. A cég azt közölte, hogy évi 3,7 milliárd euró megtakarítást tervez elérni az intézkedések révén 2020-ig. A Volkswagen azt tervezi, hogy német gyáraiban 25 százalékkal növeli a termelékenységet az évtized végére, és növeli a befektetéseket az elektromosautó-gyártásban.

A Volkswagen tavaly kipattant dízelbotránya jócskán megtépázta a cég hírnevét. A német vállalatnak nemcsak erkölcsi, de komoly anyagi kára is keletkezett. Csak az Egyesült Államokban mintegy 15 milliárd dollárt kell kifizetnie különböző jogcímeken az amerikai autótulajdonosokat képviselő ügyvédekkel és a szövetségi kormánnyal júniusban létrejött egyezség alapján.

Az alku értelmében egyebek között az autók tulajdonosai választhatnak: a VW visszavásárolja, vagy megjavítja a manipulált járműveket. A konszern erre a célra 10 milliárd dollárt fordít, a visszavásárlási ár 5 és 10 ezer dollár közötti, egyebek között a gyártási évtől és a megtett kilométerek számától függően.

A legnagyobb európai autógyártót az amerikai környezetvédelmi ügynökség tavaly szeptemberben vádolta meg azzal, hogy olyan szoftvert telepített 482 ezer dízelüzemű járműbe, amely manipulálja a károsanyag-kibocsátás adatait.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!