Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.
A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara mellett szervezett választott bíróság elutasította a Kecskeméti Konzervgyár Rt. keresetét, hogy a gyár értékesítéséről szóló szerződéstől való elállást tekintsék jogszerűnek. Ezzel a kanadai Judy Zafir és Stafford Moss cégének kezében maradhat a kecskeméti gyár. Az amerikai Heinz a Kecskeméti Konzervgyár Rt. tulajdonosaként szerződést kötött a kanadai Judy Zafir és Stafford Moss tulajdonában lévő KCE Kft.-vel arról, hogy az utóbbi megveszi a konzervgyárat. A KCE a Heinz szerint nem rendezte csaknem 400 milliós tartozását, nem számolt el a mintegy 1,5 milliárd forint értékű eladott árukészlettel és nem fizette meg a szerződéses vételár még esedékes részét. Emiatt a Heinz és a kecskeméti önkormányzat a Defend Kft. segítségével kizárta az üzemből a KCE-t. Később a Heinz a Belize-ben bejegyzett off-shore státusú EFL Inc.-nek értékesítette a gyárat. Azóta az utóbbi társaság - amely mögött amerikai magánszemélyek állnak - működteti az üzemet. Ábrahám Tibor, a gyár jelenlegi vezérigazgatója a tulajdonosok kérésére nem kívánta kommentálni a bírósági döntést, csak annyit mondott, hogy az meglepte őket. (A Kecskeméti Konzervgyár Rt. igazgatóságának közleménye szerint a vita egészét véglegesen el nem döntő részítélet született.) A két éve húzódó ügy mostani ítélete nehéz helyzetet teremt számukra, hiszen a szezon most kezdődik és a termelők nem szívesen kötnek „bizonytalan hátterű, tulajdonosú” céggel szerződést. Schepp József szerint - aki a Limpex vezérigazgatói posztjáról igazolt át az EFL szakértőjének - megy tovább az ügy, hiszen az EFL még mindig nem egyenlítette ki a fennálló tartozását. A döntés elhúzódása mindenkinek ártott, hiszen az már megszülethetett volna akár novemberben is, az akkori állapothoz képest semmi nem változott és akkor nem a szezon kezdete előtt áll be ez a helyzet. Nagy Péter, a KCE-t képviselő Nagy és Trócsányi Iroda ügyvédje elmondta, megbízást kap arra is, hogy perelje be a magyar államot a befektetésvédelmi egyezmény alapján a Világbank választott bírósága, az ISCID előtt a birtokháborítási ügy kétéves elhúzódása miatt a KCE-t ért károk megtérítéséért (a birtokháborítás után a KCE Kecskemét jegyzőjéhez fordult, aki elutasította a kérelmét, a kecskeméti bíróság pedig felfüggesztette a döntést, ily módon Nagy szerint megtagadta a jogsegélyt egy külföldi befektetőtől). A kár összegéről egyelőre nem tudott nyilatkozni, mivel ha egy jól működő gyárat kap vissza a társaság, akkor csak a kétéves haszon elmaradása a kár - ez néhány százmillió forint -, ellenkező esetben akár több milliárdra is rúghat a per értéke. Tájékoztatása szerint a KCE tartozása 1,8 millió dollár - az átvett készlet értéke -, továbbá a gyár vételárának ki nem egyenlített része, ami maximum 375 ezer dollárt tesz ki. A Heinz a gyárfoglaláskor átvett készlet értékével viszont a KCE-nek tartozik, ami meghaladja a kanadaiak tartozását, Nagy szerint 3,5 millió dollárnál is több. A gyár átvételével kapcsolatban Nagy szerint minden attól függ, hogy milyen partner lesz az EFL. A bírósági döntés az EFL-t érintheti a legnehezebben, hiszen egy olyan gyárat vettek meg, amely a mostani döntés szerint nem is az eladó tulajdonában volt. A szövevényes ügy eddigi történetét ismerve nem lenne meglepő, ha a mostani döntés nyomán sem rendeződne rövid idő alatt az adásvétel körülményeit homlokegyenest eltérően megítélő felek vitája. I. M.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!