A részvénypiac forgalma 14,3 milliárd forint volt, a vezető részvények erősödtek az előző napi záráshoz képest.
Varga Zoltán, az Equilor Befektetési Zrt. senior elemzője az MTI-nek elmondta, hogy még a szerdai zavargások idején is emelkedett az amerikai tőzsde, csütörtökön pedig további erősödés látható, ahogy az összes európai részvénypiacon, így a magyar börzén is hasonló optimizmus van. Donald Trump bejelentése, miszerint január 20-án átadja a hatalmat Joe Bidennek, pozitívan hatott a befektetőkre.

Az elemző kiemelte, hogy a Mol, a szerdai jelentős emelkedés után, csütörtökön is 4 százalékot meghaladó pluszban zárt. Az árfolyamemelkedést egyrészt támogatja a vállalat sajátrészvény-vásárlási programja, másrészt hozzájárult az olajár emelkedése is - tette hozzá.

A Mol 98 forinttal, 4,21 százalékkal 2426 forintra erősödött, 3,8 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 140 forinttal, 1,03 százalékkal 13 790 forintra nőtt, forgalmuk 5,8 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 2,0 forinttal, 0,52 százalékkal 385,50 forintra emelkedett, forgalma 121,4 millió forint volt.

A Richter-papírok árfolyama 80 forinttal, 1,08 százalékkal 7500 forintra erősödött, a részvények forgalma 1,6 milliárd forintot ért el.

A BUMIX 3673,66 ponton zárt csütörtökön, ez 33,83 pontos, 0,93 százalékos emelkedés a szerdai záráshoz viszonyítva.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!