Az Európai Központi Bank éppen kivonulni készül a kvantitatív lazításból, ami praktikusan jórészt kötvényvásárlásokat jelentett, miközben az eurózóna kormányainak mintegy 400 milliárd eurónyi állampapírt kéne jövőre értékesíteniük. Kérdés, ki lenne erre hajlandó alacsony hozamok mellett. Az EKB garantált vásárlója volt ezeknek, amióta 2015-ben elindította a mennyiségi lazítási programját (QE), 2019-től 2021-ig gyakorlatilag az összes eurózónás állam által kibocsátott új kötvényt megvette, jövőre azonban megkezdi kötvényállományának leépítését - emlékeztet összefoglaló elemzésében a Reuters.

Miközben az uniós kormányok igyekeznek enyhíteni a megugró energiaárak jelentette nehézségeket, többletforrásokra van szükségük. Németország például jövőre rekordösszegű új adósság kibocsátására készül. A Bank of America elemzői szerint a kötvénypiacnak jövőre kétszer annyi új európai adósságállományt kéne felszívnia, mint egy évtizeddel ezelőtt. A kibocsátóknak így keményebben kell dolgozniuk, hogy vevőket találjanak, úgy hogy a december közepi EKB ülés a piac további fél százalékpontos kamatemelést áraz az eurózónában.

Bár a központi bank továbbra is újra befekteti a járvány idején vásárolt lejáró kötvényekből befolyó összeget, azonban március és június között havi 15 milliárd eurós ütemben elkezdi leépíteni 5 billió (ezermilliárd) eurós portfólióját. Hogy ezután mi történik, még nem világos, s ez tovább növeli a bizonytalanságot.

Az EKB kötvénypiaci kapcsolattartó csoportja már novemberben a leggyakrabban emlegetett piaci aggodalomként azt említette, hogy a magánbefektetőknek jóval nagyobb arányban kéne felszívniuk az új kibocsátásokat.

Így nem kellenek az európai kötvények

-Csekély hajlandóságot látunk a befektetők körében arra, hogy jövőre európai kötvényeket vásároljanak – mondta a hírügynökségnek Julian Le Beron, az Allianz Global Investors kötvénypiacért felelős felelős befektetési igazgatója. Ő inkább eladja a német kötvényeket hogy helyettük  amerikai kincstárjegyeket vásároljon. Erre nem csak a magasabb hozamok késztetik, de az is, hogy az Óceán túlpartján most úgy tűnik, kevesebb a bizonytalanság a gazdasági növekedés és az infláció körül.

Az európai kötvényeket háromszoros átok sújtja, az EKB héja maradt, jön a mennyiségi szigorítás és erre jön ez a meglehetősen nagy államkötvény-kibocsátás is - tette hozzá Le Beron.

A német hozamok idén már 250 bázisponttal, az olasz hozamok pedig több mint 300 bázisponttal emelkedtek, ebből csak az elmúlt hét volt 50 bázispont. A BNP Paribas, a Deutsche Bank és a Citigroup elemzői egyaránt a hozamok további emelkedését várják a jövőre.
A BNP az adósságkibocsátást említi az egyik olyan tényezőként, amely miatt arra számít, hogy 10 éves bund hozama további 45 bázisponttal, 2,75 százalékra  kúszhat fel az első negyedévben.

A BofA szerint a mennyiségi szigorítás korábban kezdődik, mint azt a befektetők várták, s ez növeli a "összeomlás" valószínűségét. Ez utóbbi az a pont, ahol a piacok már nem tudnak több kibocsátást megemészteni anélkül, hogy a befektetők drasztikusan magasabb hozamot követelnének.

Előkerülnek a régi aggodalmak

A sokkal magasabb hozamok mellett azonban azonnal köhögni kezd az eurózóna beteg embere, Olaszország, amely adósságpályájának fenntarthatóságát ilyenkor megkérdőjelezik. Az olasz hozamok mostanra a 4 százalékos szint fölé kerültek. A hosszabb ideig magasabb kamatokat belebegtető EKB tovább fokozza ezeket az aggodalmakat – vélik a BofA elemzői.

Azonban nem mindenki hisz a hozamemelkedésben. Esésre számít például az európai állampapír-értékesítés piacán vezető cég, a JPMorgan, de a BNP szintén hozamcsökkenésre számít a kezdeti megugrás után. Abban bíznak, hogy a magasabb hozamok mellett lesznek majd vevők, s egy recessziós környezetben maguk az alacsonyabb kockázatúnak számító kötvények is vonzóbbak lehetnek.

-Ha lesz valamiféle gazdasági lassulás, de nem súlyos, mély recesszió, akkor van lehetőség arra, hogy az eurózónában a futamidő növelése jó döntésnek bizonyuljon - mondta Cosimo. Marasciulo, Európa legnagyobb vagyonkezelője, az Amundinak alapkezelője

Chris Jeffery, a Legal and General Investment Management vezető kamatstratégája szerint az EKB nélkül a régió bankjainak kellene felszívniuk a friss adósságot. Arra hívta fel a figyelmet, a bankok jelentik az egyetlen olyan szektort, amely saját kötelezettségeket tud előállítani az eszközök vásárlásakor. De Gerard Fitzpatrick, a Russell Investments kötvényrészlegének vezetője szerint a nyugdíjalapok és a biztosítók ügyfelei is érdeklődnek .

A kormányok számára a legnagyobb kihívás az időzítés lesz – mondta Saskia van Dun, a holland államadósság központ vezetője a Reutersnek. De óvatosnak kell lenniük a kibocsátási lejáratok kiválasztásakor is

-A QE már régóta a rendszer része volt, s az kivette a nettó kínálatot a piacról. Most azonban ismét a magánbefektetők fogják meghatározni a hozamokat és az eladható adósság mennyiségét - mondta Snigdha Singh, a Bofa EMEA régióért felelős kötvénypiaci vezetője.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!