A Napi Gazdaság keddi lapszámának cikke

A kitörésből számolt célár első körben 194-195 forint volt, ezt hamar teljesítette a kurzus.

Ezzel és az ebből a mozgásból bemutatott korrekcióval a svájci frank árfolyama egy meredeken emelkedő trendcsatornába került, ennek a tetejét érintette a keresztárfolyam 209 forint környékén.

 

A csatorna alja nagyjából a most már erős támaszként szolgáló 200 forintos szintnél húzódik. Egyelőre azonban nincs olyan jel a grafikonon, ami arra utalna, a svájci frank erősödő trendje megtört, folyamatosan magasabb csúcsokat és mélypontokat látni, az 50 napos mozgóátlag a 200 napos felett tartózkodik, így a trend él, s amíg nincs bizonyíték az ellenkezőjére, a technikai elemző feltételezi, hogy életben is marad, még akkor is, ha az eddigi mozgás konszolidációjaként még néhány nap oldalazás következne.



A forint így várhatóan tovább gyengül majd a következő időszakban a svájci frankkal szemben. Ezt a forgatókönyvet akkor kellene felülvizsgálni, ha viszonylag rövid időn belül sikerülne a keresztárfolyamnak 200 forint alatti zárásokat produkálnia, legalább három egymást követő napon keresztül.


A japán jennel szemben sem áll igazán kedvezően a forint szénája. Itt talán annyi pozitívum mondható el - a magasabb csúcsok és mélypontok, valamint a mozgóátlagok kereszteződésével szemben -, hogy az 1,9-től 2,6-ig tartó meredek emelkedő trendből kioldalazott az árfolyam. Akkor lehetne a forint árfolyamának erősödésére számítani, ha sikerülne 2,4 alá lejönnie a jelenleg 2,458-on található keresztárfolyamnak.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!