A CP Holdings Ltd., az Israel Tractors Ltd. és az Interag Holding Zrt. közösen kötelező nyilvános vételi ajánlatot tett a Danubius Szálloda és Gyógyüdülő Nyrt. valamennyi részvényére, darabonként 5825 forintos árfolyamon. Az ajánlatot még a PSZÁF-nak is jóvá kell hagynia. Az ajánlati ár meghaladja mind a BÉT 2006. augusztus 7. napját megelőző 180 nap, illetve 360 nap alatti forgalommal súlyozott tőzsdei átlagárat. A BÉT-en a Danubius-részvényekre vonatkozó, az utolsó tőzsdei kötés alapján a záróár 2006. augusztus 4-én 5790 forint volt. A vételi ajánlat nyomán megélénkült a szállodapapír piaca, az árfolyam meglódult. A részvényekre 6095 forinton is született kötés, a háromnegyed négykor érvényes 6000 forintos jegyzés 3,5 százalékkal múlta felül a hétfői záróértéket, 300 millió forintot meghaladó forgalom mellett. A három ajánlattevő jelenleg együttesen 53,40 százalékos közvetlen tulajdonnal rendelkezik a Danubiusban, együttes szavazati joguk pedig 55,93 százalék. Az ajánlat szövegéből kiderül, hogy az ajánlattétel azért született, mert az ajánlattevők és a CP Holdings csoport egyéb tagjai a pénzügyi tárgyú törvények módosításáról szóló 2001. évi L. tv. 82.§ (3) szakasza szerint a társaságban fennálló befolyásukat kizárólag nyilvános vételi ajánlattal növelhetik, mivel a CP Holdings 33 százalékot meghaladó befolyását az idézett törvény hatálybalépését megelőzően nyilvános ajánlat megtétele nélkül szerezte. Az ajánlat lezárását követően azonban az ajánlattevők és a CP Holdings csoport többi tagja befolyásukat tőzsdei forgalomban vagy tőzsdén kívüli szerzésekkel is növelhetik. Az ajánlattevők mindemellett kijelentették, hogy nem kívánnak élni a Tpt. 76/D. § (1) bekezdése által biztosított vételi jogukkal, azaz nem kívánják a részvényeket megvásárolni a részvényeket eladni nem kívánó részvényesektől akkor sem, ha az ajánlat eredményeként vagy a zárónapot követő 3 hónapon belül 90 százalékot meghaladó befolyást szereznének a Társaságban. Mindez röviden azt jelenti, hogy nem akarnak a kiszorítás eszközével élni.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!