Rendkívüli közgyűlést tartott csütörtökön a Budapesti Értéktőzsde. A közgyűlésen az alapszabály módosítása mellett határozat született a Budapesti Pénzügyi Akadémia Zrt. (BPA) megalapításáról, mely a BÉT 100 százalékos tulajdonában lesz és oktatási tevékenységet lát majd el. Az alapszabály módosítására a leányvállalat alapítás és a Kereskedelmi Választottbírósággal kapcsolatos jogszabályi változások kapcsán volt szükség- közölte a tőzsde.

A BÉT alapszabályának kiegészítését elfogadta a közgyűlés arra vonatkozóan, hogy a BÉT leányvállalatai működésének nyomon követése, a leányvállalatok gazdálkodásának ellenőrzése, valamint az ilyen társaságok alapítójának/részvényeseinek/tagjainak hatáskörébe tartozó döntések meghozatala, továbbá a Kereskedelmi Választottbírósággal kapcsolatos valamennyi döntés meghozatala a BÉT Igazgatóságának a hatáskörébe tartozzon.

Végh Richárd a Pénzügyi Akadémia kapcsán a közgyűlésen elmondta: a tőzsde ötéves stratégiájának fontos eleme a pénz- és tőkepiaci ismeretek oktatása. Nemzetközi példák alapján úgy gondoljuk, hogy a tőkepiac fejlesztése hatékonyabban valósítható meg akkor, ha a pénzügyi kultúra széles körű, a lakossági érdeklődők mellett a szakmai szereplőknek szóló fejlesztése is megvalósul. Az új cég létrehozásával erősíteni tudjuk a pénz- és tőkepiaci képzési tevékenységet, melynek első kurzusai a tervek szerint már idén ősszel elindulhatnak - tette hozzá a vezérigazgató.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!