A magyar exportszektor versenyképessége további erősítésének finanszírozása érdekében a Magyar Export-Import Bank Zrt. (Eximbank) december 4-én 2 milliárd euró összegű nemzetközi kötvény-kibocsátási programot állított fel, amely lehetőséget teremt az Eximbank elkövetkező két évben jelentkező finanszírozási igényének biztosítására. A program keretében, az előzetes terveknek megfelelően az Eximbank december 5-én 500 millió dollár összegű, 5 éves futamidejű, 5,5 százalékos fix kamatozású, 5,75százalékos hozamú kötvényt értékesített a befektetőknek, amelynek összege, futamideje és kamatozása a bank finanszírozási igényei, valamint a piaci lehetőségek alapján került meghatározásra - olvasható az Eximbank közleményében.

A devizanem tekintetében a nagyobb likviditású és erősebb keresletet biztosító dollár kibocsátás előnyét igazolták a befektetői konzultációk. A kötvényekre jelentős befektetői érdeklődés mutatkozott, néhány óra leforgása alatt mintegy 2,2 milliárd dollár összegű ajánlat érkezett, lehetővé téve az Eximbank által fizetendő kamat csökkentését az eredeti kibocsátási ajánlathoz képest.

Az Eximbanknak alapítása óta ez az első nyilvános, referenciaként szolgáló nemzetközi kötvénykibocsátása.
A kötvénykibocsátás célja, hogy a tulajdonosi elvárásoknak és a külgazdasági stratégiában foglaltaknak megfelelően az Eximbank érdemben és hatékonyan tudja a piaci forrásokat a magyar exportszektor támogatására fordítani. Ebben a tevékenységben az Eximbank egyaránt számít a refinanszírozási hitelkeretben együttműködő kereskedelmi bankok partnerségére, melynek körét a stratégiai elvárásoknak megfelelően az elkövetkező időszakban kiterjeszteni szándékozik, a jelenleg meglévő kapcsolatok erősítése mellett.

A Magyar Országgyűlés által, az idén novemberben elfogadott törvénymódosítás értelmében az Eximbanknak lehetősége nyílik, hogy a forrásokat széles körben, új termékek keretében - többek között az exportcélú beszállítói láncok és exportcélú beruházások finanszírozásával - az exportszektor számára biztosítsa. Gazdaságpolitikai ösztönző eszközként az Eximbank és a Magyar Exporthitel Biztosító Zrt. közösen, integrált szervezetben működve valósítják meg a külgazdasági kapcsolatok további fejlesztését, exportfinanszírozás és exporthitel-biztosítás nyújtása keretében - olvasható az állami bank közleményében.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!