Egyre kevesebbet keresnek a bankok és a brókercégek a lakossági állampapírokon: 2016-ban csaknem 30 milliárd, 2017-ben pedig több mint 30 milliárd forintnyi jutalék ütötte a markukat, sőt 2015-ben, a lakossági értékesítés igazi beindulásának évében is 19 milliárd forintot tehettek zsebre. A legjobb években, 2016-ban és 2017-ben, a bankszektor éves jutalékbevételének körülbelül a 6 százaléka származott lakossági állampapírok eladásából.

Tavaly viszont már csupán 13,52 milliárd forintnyi jutalékbevételt kasszíroztak az Egyéves Magyar Állampapírok (1MÁP), a Féléves Magyar Állampapírok (FMÁP), a Bónusz Magyar Állampapírok (BMÁP), a Prémium Magyar Állampapírok (PMÁP) és a Kétéves Magyar Állampapírok (2MÁP) értékesítése után - közölte a Napi.hu-val az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK). A bankok és a brókercégek mellett a Magyar Posta és az államkincstár is értékesít állampapírokat, azt azonban, hogy ennek a két csatornának mennyi jutalékot fizet az ÁKK, üzleti titokként kezelik.

Az idén pedig valószínűleg a tavalyinál is kevesebb jutalékkal kell majd beérniük a bankoknak és brókercégeknek, mivel az értékesítési jutalékok még tovább csökkennek. Az ÁKK az FMÁP után tavaly november óta már csupán 0,04 százalékos, az 1MÁP és a Kincstári Takarékjegy Plusz után 0,1 százalékos jutalékot fizet ki. A hosszabb kötvényeknél minden évnyi futamidő nagyjából 0,1 százalékpontot ér, a legtöbbet a tízéves BMÁP után kapják a bankok, 0,8 százalékot. Ezek az értékek a töredékére rúgnak a korábbi években megszokott díjaknak, amelyek több lépésben vágott meg az ÁKK. 2017 előtt például az 1MÁP értékesítési jutaléka még 1 százalékpont volt, vagyis a tízszerese a mostaninak.

Megvágták a jutalékokat

Az ÁKK 2017 elején kezdte megvágni a jutalékokat több lépésben. A nem természetes személyek számára értékesített állampapírokét azonnal a korábbi tizedére csökkentette, a kisbefektetőknek eladott állampapírokét a táblázatban látható ütemben vágta vissza és kezdte a futamidő alapján differenciálni.

Állampapírok forgalmazási jutaléka természetes személyeknél (%)
Állampapír típusFMÁP1MÁP2MÁP, PMÁP, BMÁP
2017. jan. 1-ig0,511
2017. jan. 1. - júl. 17.0,40,81
2017. júl. 17. - 2018. febr. 12.0,20,60,8
2018. febr. 12. - júl. 16.0,10,3lásd lenti táblázatunkat
2018. júl. 17. - 2018. nov. 19.0,080,25lásd lenti táblázatunkat
2018. nov. 19-től0,040,1lásd lenti táblázatunkat
Forrás: ÁKK

A magas jutalék idején a bankok mindent el is követtek annak érdekében, hogy minél több állampapírt értékesítsenek. Egymás után tették közzé az olyan kombinált betéti ajánlatokat, amelyeknél a megtakarítás egyik felét bankbetét, a másikat állampapírok adták. Ezek az ajánlatok mára gyakorlatilag eltűntek a bankok termékpalettáiról. A Magyar Nemzeti Bank (MNB) betétválasztó programja szerint csupán a CIB és az MKB kínál állampapírral kombinált akciós betétet.

Forgalmazási jutalékok (%)
Állampapír típus2MÁPBMÁP 4 évesBMÁP 6 évesBMÁP 10 évesPMÁP 3 évesPMÁP 5 éves
2018. febr. 12. - nov. 15.0,40,60,70,80,60,7
2018. nov. 15-től0,20,40,60,80,30,5
Forrás: ÁKK

Az eddigi adatok alapján a hitelintézetek adják el a legtöbb állampapír a lakosságnak. Tavaly a lakossági állampapírok 80 százalékát a bankoknál és a brókercégeknél értékesítették, a Kincstári Takarékjegyeket (KTJ) értékesítő Magyar Posta 8, a Magyar Államkincstár 12 százalékos szeletet visz el a tortából. Vagyis az ÁKK-nak, ha el akarja érni az idei évre kitűzött nettó 800 milliárd forintos értékesítési volument a lakossági szegmensben, a bankokat is ösztönöznie kell az eladások során.

Már nem kellenek a rövid lejáratok

A jó bornak persze nem kell cégér, a lakossági állampapírok is elfogynak, ha elég magas a kamatuk. A rövid lejáratokkal azonban az idén már nem ez a helyzet, a lejáró 1MÁP-állományt az idén eddig egyet héten sem tudta megújítani az ÁKK. Az államadósság-kezelő összesen csaknem 406 milliárd forintnyit hirdetett meg ebből az értékpapírból, de eddig csak 283,7 milliárd forintnyi kelt el. A jövő hét is kritikus lehet, hiszen 1MÁP-ból 104,5 milliárd forintnyit hirdetett meg a központ, ami kiemelkedően nagy mennyiségnek számít.

Az ÁKK korábban azt nyilatkozta a Napi.hu-nak, nem aggasztja, hogy hétről hétre kevesebb 1MÁP-ot ad el, mint egy éve, mivel tavaly ilyenkor még szélesebb volt a vásárlói kör, most már csak a természetes személyek vásárolhatják meg az 1MÁP-ot, egy éve még az önkormányzatok és a nonprofit intézmények is hozzáfértek ehhez a befektetéshez.

Hogy az értékesítés visszaesése mennyire marad tartós, az áprilisra derülhet ki, akkortól ugyanis a régi 1MÁP állományok már mind lakossági értékpapírszámlákról járnak majd le. Egyelőre az ÁKK elégedett a számokkal, a rövid lakossági állampapírok kamatát az értékesítés fokozása érdekében nem emelte még meg. A hosszabb állampapíroknál viszont már bőkezűbbé vált: az új hároméves PMÁP kamatfelára magasabb a korábbiénál, és a 2MÁP kamata is emelkedett tavaly decemberben.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!