A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe 889,49 pontos, 2,08 százalékos emelkedéssel, 43 592,87 ponton zárt kedden. A részvénypiac forgalma 8,1 milliárd forint volt, a vezető részvények a Richter kivételével emelkedtek az előző napi záráshoz képest.

Kedden javult a nemzetközi hangulat, alacsony forgalom mellett pozitív korrekció volt látható a piacokon, ezt a tendenciát követte a magyar börze is - mondta Varga Zoltán, az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője az MTI-nek. A Mol árfolyamára pozitívan hatott, hogy egyelőre még nincs döntés az orosz kőolajat érintő uniós embargóról, és felmerült, Magyarország is könnyítéseket kaphatna. Ez az embargóval kapcsolatos információ a következő napok irányát is befolyásolhatja majd.

A piac a szerdai amerikai kamatdöntő ülésre vár, az ott elhangzó üzenetek lesznek majd befolyással a folyamatokra, és a forintra is.

A Mol 122 forinttal, 4,19 százalékkal 3032 forintra erősödött, 2,2 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 300 forinttal, 2,80 százalékkal 11 000 forintra nőtt, forgalmuk 3,7 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 1,0 forinttal, 0,26 százalékkal 385 forintra emelkedett, forgalma 137,5 millió forint volt.

A Richter-papírok árfolyama 60 forinttal, 0,83 százalékkal 7140 forintra csökkent, a részvények forgalma 1,4 milliárd forintot ért el.

A BUMIX 4049,76 ponton zárt kedden, ez 35,64 pontos, 0,89 százalékos emelkedés a hétfői záráshoz viszonyítva.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!