Alacsony forgalmú, eseménytelen napot zárt a BÉT

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 45,89 pontos - 0,25 százalékos - emelkedéssel 18 618,66 ponton zárt kedden. A részvénypiac forgalma 4,5 milliárd forint volt, a vezető részvények árfolyama vegyesen változott az előző napi záráshoz képest.
MTI, 2014. január 7. kedd, 17:59
Fotó: Napi.hu

Német Sándor, a Buda-Cash Brókerház Zrt. kereskedelmi igazgatóhelyettese az MTI-nek elmondta, hogy a magyar piac egyelőre "parkolópályán van": míg a külföldi börzéken élénk forgalom volt a hét második kereskedési napján, a BÉT eseménytelen, alacsony forgalmú napot zárt.

A szakértő kifejtette, hogy a magyar piacon a devizahiteles probléma megoldásáig az OTP-vel kapcsolatos befektetői hangulatot a kivárás jellemezheti, így volt ez kedden is. Német Sándor a hét fontos eseményei között említette a Fed-ülés jegyzőkönyvének publikálását, valamint a munkaerő-piaci adatok közzétételét az Egyesült Államokban, mivel ez határozhatja meg a Fed eszközvásárlásainak további ütemezését.

A Mol értéke 175 forinttal (1,21 százalék) 14 305 forintra csökkent, 776,0 millió forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 39 forinttal (0,94 százalék) 4210 forintra erősödött, forgalmuk 2,0 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 4 forinttal (1,27 százalék) 312 forintra esett, forgalma 378,9 millió forint volt.

A Richter-papírok árfolyama 70 forinttal (1,64 százalék) 4350 forintra nőtt, a részvények forgalma 965,4 millió forintot ért el.

A BUMIX 1386,46 ponton zárt kedden, ez 11,58 pontos (0,84 százalék) emelkedés a hétfői záráshoz viszonyítva.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!

HOZZÁSZÓLÁSOK